Hirmagazin
Image default
Külföld

Oroszország élesítené rakétavédelmi rendszerét Amerika ellen?

Oroszországnak nem lesz más választása, mint a válaszcsapásról áttérni az első csapás doktrínájára, ha az Amerikai Egyesült Államok az európai rakétatelepítés mellett dönt – jelentette ki Viktor Jeszin orosz vezérezredes.

Donald Trump amerikai elnök október 23-án jelentette be, hogy az USA ki akar lépni az INF-szerződésből, amelyre Moszkva gyors és hatékony ellenlépéseket helyezett kilátásba.

A közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződését (INF) még Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára írta alá 1987. december 8-án Washingtonban. A felek 2013 óta a szerződés megsértésével vádolják egymást.

Viktor Jeszin 1994 és 1996 között volt a hadászati rakétaerők törzsének a főnöke, és katonai múltját tekintve releváns a reakciója az INF-szerződéssel kapcsolatban – mondta el Kálló József biztonságpolitikai szakértő. Szerinte az orosz reakciók az USA nyilatkozataira mindig is érdekesek voltak, így a vezérezredes interjúja is tartalmaz meglepő kijelentéseket.

Az oroszok a 80-as évektől figyelnek

Az egyik ilyen az orosz válaszcsapás rendszer, amelyről eddig csak feltételezték, hogy valóban létezik. Az oroszok valószínűleg már a 80-as évek óta készenlétben állnak – Kálló József szerint egy automatizált és félautomatizált válaszcsapás rendszerrel.

Mint mondta, ez úgy működik, hogy abban a pillanatban, amikor Oroszország területét nukleáris támadás éri, a rendszer képes automatizált módon, emberi, politikai és katonai közbeavatkozás nélkül válaszcsapást végrehajtani – magyarázta Kálló József a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Mint mondta, a rendszert a nyugati terminológiában a „halott kéz” rendszerének vagy „koporsóból kinyúló kéz” rendszerének is nevezik. Megjegyezte, talán ez lehet az egyetlen „adu ász” Oroszország kezében, ugyanakkor a rendszer még a 80-as évek technikai adottságaira lett beállítva.

A szakértő szerint a korábbi hidegháborúban mindkét fél képes volt egymást elpusztítani, de a hadászati patthelyzet miatt egyik fél sem intézett támadást a másik ellen. Az orosz válaszcsapás rendszernek pedig ez a biztosítéka – tette hozzá.

Washington listázza az oroszok szerződésszegéseit 

Az amerikaiak valószínűleg már végleg eldöntötték, hogy kilépnek az INF-szerződésből – erről már Magyarics Tamás Amerika-szakértő beszélt a rádió műsorában. Úgy véli, ennek egyik oka, hogy a felek már hosszú évek óta folyamatosan egymást vádolják a szerződésben szereplő pontok megsértésével, az USA még egy jelentést is készít minden évben, amelyben leírják, hogy az oroszok milyen módon sértik meg az egyezményt.

Másrészről, az amerikaiak szerint a különböző rakétaegyezmények hidegháborús helyzetet teremtettek. Amerikai elemzések szerint a világ azonban már megváltozott, vannak olyan új szereplők, amelyeket figyelembe kell venni ebben a kontextusban, mint például Kína – mutatott rá Magyarics Tamás. Hozzátette, a kínaiak rohamtempóban fejlődnek a haditechnikában. Még nem közelítenek az USA színvonalához, bár gazdaságilag erős kihívói Washingtonnak.

Hárompólusú rendszer van kialakulóban?

Kálló József szerint a hidegháború idején és annak befejeződéséig egy bipoláris világrendszerről beszéltünk, a két nagyhatalom – Amerika és a Szovjetunió – és azok szövetségesei határozták meg a világpolitika alakulását.

Majd a 90-es években a Szovjetunió széthullásával az USA gyakorlatilag egyeduralmi rendszerre tett szert. Ez a 2000-es években Oroszország felemelkedésével megkérdőjeleződött, és a folyamatosan fejlődő Kína is felzárkózott hozzájuk – magyarázta, hozzátéve, sokan már egy hárompólusú rendszer kialakulásáról beszélnek.

Úgy gondolja, mindhárom ország érdeke, hogy egyenlő félként leüljenek a tárgyalóasztalhoz, és egy átfogó szerződést kössenek, de ehhez az is kellene, hogy Amerika elismerje Oroszország és Kína egyenjogúságát a kérdésben.

szerző: hirado.hu
forrás: Kossuth Rádió

Kapcsolódó hírek

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza

Moszkva szerint nem valószínű fegyverszünet húsvétig..

Géza