A NATO készülődik erőforrásokat biztosítani az Oroszországgal való háborúra – jelentette ki Szergej Nariskin, az SZVR (Orosz Külső Hírszerző Szolgálat) igazgatója a Szamarkandban megtartott, a FÁK-tagállamok biztonsági és titkosszolgálati vezetőinek tanácskozásán.
„Mi természetesen látjuk az európai NATO-szövetségesek előkészületeit hazánkkal vívandó háborúra. Feladatul tűzték ki, hogy rövid idő alatt minden szükséges erőforrással ellássák a NATO erre kijelölt szövetséges reagáló erőit. Megkezdődött az európai hadiipar termelésének többszörösére növelése. Rendszeressé tették a mozgósítási intézkedések gyakorlását és a lakosság agymosását az állítólagosan Moszkva felől elkerülhetetlen agresszióról szóló propagandával” – áll Nariskin beszédének szövegében, amelyet az orosz RIA Novosztyi ismertetett.

Nariskin hangsúlyozta, hogy most önuralomra, kompromisszumkészségre és felelősségre van szükség ahhoz, hogy elkerüljük egy újabb globális fegyveres konfliktus kirobbanását. Ugyanakkor szerinte ezek a tulajdonságok a Keleten még megmaradtak, a Nyugat viszont szinte teljesen elveszítette őket.
Ezen felül – mondta – az európai NATO-tagállamoknak nincsenek hosszú távú terveik a kontinens biztonságának fenntartására.Az egyetlen eszköz, amit az európai nemzeteknek fel tudnak kínálni azok a ‘Macronok’ és ‘Merzek’, akiket Alexander Soros struktúrái táplálnak, nem is beszélve a különféle ‘Kallasszokról’
– tette hozzá az SZVR igazgatója.
Az elmúlt években Oroszország példátlan NATO-tevékenységet észlel nyugati határai mentén. A szövetség bővíti kezdeményezéseit, és ezt „agresszió-elhárításnak” nevezi. Moszkva többször is aggodalmát fejezte ki a katonai erők európai növelése miatt.
Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy nyitott a párbeszédre a NATO-val, de csak egyenlő feltételek mellett – ugyanakkor a Nyugatnak fel kellene hagynia a kontinens militarizálására irányuló politikájával.
Az Origo korábban arról is beszámolt, a Háborúkutató Intézet (ISW) szerint Oroszország már most megkezdte a „nulladik fázist” – vagyis az információs és pszichológiai előkészületeket egy lehetséges háborúra a NATO-val. A jelentés szerint Moszkva akár már 2036 előtt is közvetlen fenyegetést jelenthet a szövetségre.

