Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Örömet akart, elszámolási vita, golyót kapott a kamionos

Örömet akart, elszámolási vita, golyót kapott a kamionos

Nyitókép: Getty Images/tirc83

Önbíráskodás bűntette, közlekedés biztonsága elleni bűntett, rongálás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy férfi ellen.

Szexuális szolgáltatásból lett bűncselekmény a 8-as főúton

– írja a vaol.hu.

A vádirat szerint a sértett 2022 februárjában a 8-as úton közlekedett kamionnal, majd megállt egy földes útnál és szexuális szolgáltatásban egyezett meg az ott álldogáló nővel.

A kamionos azonban a szolgáltatás kapcsán vitatkozni kezdett, és bár fizetett, vissza akarta kapni a pénzt.

A legfrissebb hírek itt!

Arra a prostituált nem volt hajlandó, sőt hívta a közelben lévő „ismerősét”. Közben a sofőr elvette a nő táskáját, amelyben a pénze volt, és megpróbált elhajtani.

Ekkor az érkező férfi odalépett a kamionhoz és a már mozgásban lévő jármű ablakára a nála lévő

csúzliból egy csapágygolyót lőtt ki

azért, hogy a sértettet megállítsa.

A csapágygolyó betörte a kamion bal első ablakát és a sértett kezét is eltalálta, aminek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, míg a teherautóban több mint 150.000 forint rongálási kár keletkezett. A sértett a táskát végül kidobta a kamionból.

Nyitókép: Getty Images/tirc83
ElőzőGyönyörű ruhában lesz jelen Novák Katalin a ceremónián
KövetkezőAngelina Jolie, Jeffrey Donovan, Amy Ryan, John Malkovich – rendezte Clint Eastwood – romatikus dráma – Elcserélt életek – videó (Csak ajánlani tudom!)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás