20 C
Budapest
2024. május. 7. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÖrömet akart, elszámolási vita, golyót kapott a kamionos

Örömet akart, elszámolási vita, golyót kapott a kamionos

Önbíráskodás bűntette, közlekedés biztonsága elleni bűntett, rongálás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy férfi ellen.

Szexuális szolgáltatásból lett bűncselekmény a 8-as főúton

– írja a vaol.hu.

A vádirat szerint a sértett 2022 februárjában a 8-as úton közlekedett kamionnal, majd megállt egy földes útnál és szexuális szolgáltatásban egyezett meg az ott álldogáló nővel.

A kamionos azonban a szolgáltatás kapcsán vitatkozni kezdett, és bár fizetett, vissza akarta kapni a pénzt.

A legfrissebb hírek itt!

Arra a prostituált nem volt hajlandó, sőt hívta a közelben lévő „ismerősét”. Közben a sofőr elvette a nő táskáját, amelyben a pénze volt, és megpróbált elhajtani.

Ekkor az érkező férfi odalépett a kamionhoz és a már mozgásban lévő jármű ablakára a nála lévő

csúzliból egy csapágygolyót lőtt ki

azért, hogy a sértettet megállítsa.

A csapágygolyó betörte a kamion bal első ablakát és a sértett kezét is eltalálta, aminek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, míg a teherautóban több mint 150.000 forint rongálási kár keletkezett. A sértett a táskát végül kidobta a kamionból.

Nyitókép: Getty Images/tirc83

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem