18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekÖrökre eltűnhet az útlevél az életünkből

Örökre eltűnhet az útlevél az életünkből

A biometrikus azonosításé lehet a jövő a papír alapú útlevelek helyett.

A technológia és az adatbiztonság fejlődése révén ma már gyakorlatilag feleslegesek a papír útlevelek – vélekedik a brit határőrség vezetője, Phil Douglas – írja a The Guardian.

„Egy olyan világot szeretnék látni, amelyben a határok átlépése teljesen zökkenőmentes és nincs szükség útlevélre. A technológia már létezik ehhez” – fogalmazott a héten Londonban, a repülőtér-üzemeltetők szövetségének konferenciáján.

Nem kell iratot elővenni

A pandémia akkor köszöntött be, amikor igazán széles körben elkezdték használni a technológiát, mára pedig teljesen elterjedtté váltak a biometrikus azonosítást lehető tevő megoldások a reptereken. Nagy-Britanniában már vizsgálják, hogy gyermekek esetében is működők-e az e-kapu.

A rendszer a londoni Heathrow, Gatwick és Stansted repülőtereken tesztelik, nyáron pedig már a

tíz évesnél idősebb gyermekekkel utazó családok is használhatják

az automata kapukat.

Sokféle szolgáltatáshoz nem kell majd irat

A következő lépés a Nagy-Britanniába utazók számára egy előregisztráció kitöltése lehet, de Phil Douglas szerint el fog jönni az az idő is, amikor egyáltalán nem is kell már útlevél ahhoz, hogy valaki repülőre ülhessen és egy másik országba elindulhasson.

Ez a jövő már olyannyira kézzelfogható, hogy Finnországtól Arubán át Hollandiáig folynak tesztprogramok, melyek a megvalósíthatóságot vizsgálják. Louise Cole, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) ügyfélélményért felelős vezetője is azt mondja, hogy évek óta ezért a célért dolgoznak. Főként a belföldi járatokon egyszerű elhagyni a dokumentumok halmazát, de Amerikában

érintés nélküli poggyászfeladást és repülőgépre szállást is teszteltek már.

Egy program keretében a reptéri kapukon is az arcfelismerő rendszerek engedték át az utasokat.

Az élmény zökkenőmentes lesz

„Megpróbáljuk biztosítani a globális átjárhatóságot.” – fogalmaz Louise Cole, aki az IATA-val egy olyan rendszeren dolgozik, amelybe az utazók indulás előtt felvihetnek minden információt, és még otthonukban megkaphatnák az összes szükséges engedélyt is ennek segítségével.

„Nem kell útlevelet vinni, vagy megállni, és a check-in pultnál vagy a beszállókapunál megmutatnia bármit, ami igazolja, hogy utazhat. Digitális azonosítási technológiát szeretnénk használni, ami zökkenőmentes élményt nyújt. A biztonsági ellenőrzésen számítanak már az érkezésünkre és ugyanez lesz a helyzet a vámon és a határ másik oldalán is” – vélekedik Cole.

Az IATA felmérése szerint

a világ utazóinak háromnegyede elégedett

lenne ezzel a megoldással. Ha a politikai akarat is meglesz és az utasközönség elfogadja, az útlevél nélküli világ hamarosan beköszönthet.

Nyitókép: photovs/Getty Images

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work