13 C
Budapest
2022. szeptember. 30. péntek

Őrizetben egy magyar rendőri vezető: hatalmas akciót követően fogták el

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz.

Hatalmas rendőri akció keretében fogták el a gyanúsítottat /Fotó: /Fotó: Police.hu

Hatalmas rendőri akció keretében fogták el a gyanúsítottat /Fotó: /Fotó: Police.hu

A vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a nyomozó főügyészség a héten tíz helyszínen, három személyt érintően végzett összehangolt nyomozati cselekményeket, amelyek végrehajtásában megközelítőleg hatvan ügyész és rendőr vett részt.

Mindenki ezt olvassa most!

A sikeres bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói is közreműködtek.

A rendőrség oktatással és kiképzéssel foglalkozó önálló gazdálkodásra jogosult szervezeti egysége egy ingatlan felújítására 2021 áprilisában közel 300 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatot írt ki.

A közölt megalapozott gyanú szerint az ügyben döntésre jogosult gazdasági vezető és egy osztályvezető helyettes, – aki a közbeszerzési eljárás bíráló bizottságának a titkára is volt egyben – már az eljárás előkészítése során megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy a pályázatot jogtalan előny ellenében olyan módon befolyásolják, hogy azt az adott cég nyerje el.

A két hivatalos személy a pályázatra a későbbi nyertes cég mellett olyan további vállalkozásokat hívott fel ajánlattételre, amelyek ténylegesen nem kívánták elvégezni az ingatlan felújítását, ezért – a későbbi nyertes cég vezetőjével egyeztetve – az ajánlatukat magasabb összegben nyújtották be. Tekintettel arra, hogy a pályázat kiírása során a vállalási ár volt elsődlegesen a döntő, így a bíráló bizottság érvényes ajánlattevőnek a vállalkozó cégét javasolta, majd a gazdasági vezető, mint döntésre jogosult, a pályázat nyertesének ezen gazdasági társaságot jelölte meg.

Mindenki ezt olvassa most!

Az ügyészség az elvégzett kutatásokat és lefoglalásokat követően, vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a két rendőrségi vezetőt, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A vállalkozó és az osztályvezető helyettes beismerő vallomást tettek, míg a gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt.

A nyomozó főügyészség az őrizetben lévő hivatásos állományú gazdasági vezető vonatkozásában indítványozta letartóztatásának elrendelését, melyről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa ma dönt.

(Központi Nyomozó Főügyészség)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Putyin az ukránokra küldi a világ legbrutálisabb harcosát: a másfélmázsás legenda beáll a hadseregbe

Igazi politikai nagyágyút, az ökölvívás nehézsúlyú orosz világbajnokát is besorozza Oroszország katonának az Ukrajna ellen vívott háborúban. A boksztörténelem...

Ilyen még nem volt, közvetlen közelről lőtte egymást a harcban álló két fél – videó

21. századi tankcsata: közvetlen közelről lőtték egymást az oroszok és az ukránok https://twitter.com/i/status/1575267764805070848 Twitter, mandiner Hirmagazin.eu

Bagdad bekérette Irán nagykövetét a halálos áldozatokkal járó iráni dróntámadások miatt

Az iraki külügyminisztérium közleménye szerint bűncselekmény történt, mert a halálos áldozatok között polgári személyek is voltak. A legfrissebb hírek...

Kunhalmi: Ha a Fidesz azt hiszi, hogy ettől több gyermek fog születni, akkor téved!

Az MSZP-s politikus a szülészetek rendbetételét követelte a kormánytól. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szerdán tüntetést szervezett több, az...