Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó ŐRIZETBEN A DÓZSA GYÖRGY ÚTI BALESET OKOZÓJA

ŐRIZETBEN A DÓZSA GYÖRGY ÚTI BALESET OKOZÓJA

A 2017. május 15-én a Budapest XIII., Dózsa György úton történt balesetben két férfi életét veszítette.

2017. május 15-én 15 órakor két gépjármű Budapest XIII. kerület, Dózsa György úton összeütközött, mely ütközés következtében az egyik gépjármű a közeli autóbuszmegállóba csapódott. A baleset következtében egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházba szállítását követően életét veszítette. Két személy súlyosan, három könnyebben megsérült.

A balesetet követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást indított, melynek során a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok, szakértői vélemények alapján megalapozott gyanú merült fel arra nézve, hogy a bűncselekmény elkövetésével M. Richárd gyanúsítható.

M. Richárdot a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói 2017. augusztus 19-én 15 óra 50 perckor előállították a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályára, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

Képek: police.hu, HVG

ElőzőA FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közleménye
KövetkezőKitüntetések átadása augusztus 20-a alkalmából
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás