27.2 C
Budapest
2022. június. 30. csütörtök

Őrizetbe vették Liverpool polgármesterét: ezzel vádolják a város vezetőjét..

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Egybehangzó pénteki brit médiaértesülések szerint őrizetbe vették Joe Andersont, Liverpool polgármesterét, akit a rendőrség megvesztegetés kísérletére és tanúk megfélemlítésére tett előkészületekkel gyanúsítja.

A liverpooli rendőrség péntek esti beszámolójában csak annyit közölt, hogy öt embert vett őrizetbe egy jó ideje folyó, különböző építési szerződések ügyében csalás gyanújával indított vizsgálat során.

A közlemény szerint az őrizetbe vett gyanúsítottakat különböző rendőrőrsökre vitték, ahol a nyomozók kihallgatják őket.

A rendőrség nem nevezte meg a gyanúsítottakat, de a vezető brit hírportálok egybehangzó, tényszerűen közölt péntek esti értesülései szerint

az őrizetbe vettek egyike a 62 éves Joe Anderson, Liverpool első, közvetlenül választott polgármestere.

A félmilliós északnyugat-angliai nagyváros tanácsának szóvivője péntek esti nyilatkozatában nem cáfolta az értesülést, csak annyit közölt, hogy az önkormányzat „egyéneket érintő ügyeket” nem kommentál.

A szóvivő hozzátette: a liverpooli tanács együttműködik a rendőrséggel a vizsgálatban.

Liverpoolban először 2012-ben választottak közvetlenül polgármestert.

Joe Anderson, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt tagja a 2012-es, majd a 2016-os polgármester-választást is jelentős fölénnyel megnyerte.

Anderson bátyja október közepén a koronavírus okozta Covid-19 betegségben halt meg.

Az utóbbi hetekben Liverpool volt a helyszíne a brit kormány által indított eddigi legnagyobb koronavírus-szűrési programnak.

blikk

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Flört a kocsmában: Egy szexi kísértet akarta elcsábítani a szellemvadásznőt

Döbbenetes eseményről számolt be Rachel Parsons. Rachel Parsons idestova húsz esztendeje tevékenykedik lelkes szellemvadászként, rendíthetetlenül deríti fel a paranormális...

Előkerült a térfigyelő kamera felvétele a Jókai utcai házomlásról – felkavaró videó (18+)

Szinte teljesen leomlott hétfő délelőtt Budapesten a Jókai és az Aradi utca sarkán található épület teteje és az...

Eldőlt: 2035-től nem lehet új benzinzes és dízeles autót venni az EU-ban

Ma, szerda hajnalban elfogadták az Európai Unió tagországai a klímavédelmi törvényeket, miszerint 2035-től a tagországok területén betiltják a...

Ekkora baj közelít? Az állam mostantól vészhelyzetben átveheti az energiacégek irányítását

Az orosz–ukrán háborúra hivatkozva, rendelettel készítette elő a magyar kormány, hogy a magyar állam az ellátás folyamatosságára és...