Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Óriási felfedezés: új, hatékony szert fejlesztettek ki az évi 1,7 millió embert megölő betegségre

A világon elsőként fejlesztettek ki nem antibiotikum-alapú szert a tuberkulózis kezelésére a Manchesteri Egyetem kutatói. Reményeik szerint 3-4 éven belül megkezdődhetnek a vegyület klinikai vizsgálatai.

A gümőkór, avagy tuberkulózis rendkívül fertőző, baktérium okozta betegség, amely leggyakrabban a tüdőt támadja meg – írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.

„Immár több mint hatvan éve az antibiotikumok jelentik az egyetlen fegyvert, amelyet az orvosok be tudnak vetni a tuberkulózis ellen. Az antibiotikum-rezisztencia azonban egyre súlyosabb problémát jelent, az elhúzódó kezelés pedig nehézkes és megterhelő a páciensek számára” – mondta a projektet vezető Lydia Tabernero.

A tébécés betegeknek jelenleg egy erős antibiotikumokból álló koktélt kell szedniük 6-8 hónapon keresztül, ami gyakran kellemetlen mellékhatásokkal jár, és még így is 20 százalék a kockázata, hogy a betegség kiújul.

Minden harmadik ember fertőzött?

Annak ellenére, hogy már száz évvel ezelőtt kifejlesztették a tuberkulózis elleni védőoltást, ma mégis úgy tartják, hogy minden harmadik ember fertőzött a világon. Évente nagyjából 1,7 millióan halnak bele a betegségbe világszerte. 2018-ban 7,3 millió embert diagnosztizáltak és kezeltek tuberkulózissal, 2016-ban 6,3 milliót” – mutatott rá az egyetem szóvivője.

Hozzátette: a fertőző betegség Afrikában és Ázsiában a leggyakoribb, de Nagy-Britanniában is egyre növekszik a tébécések aránya, sőt, Londont ma már gyakran a gümőkór európai fővárosaként emlegetik.

Az új szer

A tíz év kutatásainak eredményeként kifejlesztett új szer a betegséget okozó mycobacterium tuberculosis védekezőképességét célozza meg, nem magát a baktériumot, valamint képes kiiktatni annak egyre gyakoribb antibiotikum-rezisztens törzseit.

A baktérium védekezőképességének gyengítése növeli az esélyét, hogy a szervezet immunrendszere ellássa a feladatát, megsemmisítve a kórokozót.

A Journal of Medicinal Chemistry című folyóiratban publikált tanulmány szerint ez az első olyan, nem antibiotikumalapú készítmény, amellyel sikerrel kezelték a tuberkulózist állatoknál.

A Manchesteri Egyetem szakembereinek készítményét ugyanis sikerrel alkalmazták akut és krónikus tuberkulózisos tengerimalacokon az USA-beli Rutgers Egyetemen.

Tabernero szerint a szer nem károsítja az emberi sejteket. Hozzátette: a következő lépés a további tökéletesítés lesz, számításaik szerint pedig 3-4 éven belül megkezdődhetnek a klinikai vizsgálatok.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Kapcsolódó hírek

Egyre több magánklinika nyílik Magyarországon

Géza

Új koronavírust azonosították Kínában, de most sem denevér, sem nem macska, amitől származik, hanem egy teljesen új vírus, most kezdik csak vizsgálgatni.. Neked mi erről a véleményed? – videó

Géza

Az egyik legnépszerűbb potencianövelő praktikus formában (18+)

Géza