Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Óriási dugókra készülhetünk az M7-esen

Óriási dugókra készülhetünk az M7-esen

Hétvégente óriási dugók az autópályákon. Kép tulajdonosa: Bognár Géza

Elkerülhetetlenné vált az útburkolat állagromlása miatt az M7-es felújítása több helyen még a nyáron – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

Tavalyhoz hasonlóan a vakáció idejére nem terveztek munkálatokat Budapest és a Balaton között az autópályán.

A nyári forgalom akadályozásának minimalizálásáért csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon teszik majd.

A tájékoztatás szerint kedd és péntek között lesznek terelések júniusban és júliusban. A Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0-ás autóút közötti szakaszon dolgoznak majd, ahol így is két sávon biztosított lesz a folyamatos haladás. Pihenőhelyen, csomóponti ágon is végeznek felújítást majd – ismertették a közleményben.

Az őszi időszakban elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassák a felújítást – közölte a MKIF.

Kitértek arra, hogy az M7-es autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 kilométeres autópálya-szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 kilométer sávhosszban cserélik ki a tönkrement burkolatot – tudatták.

Az M7-es nyári felújítása is része Magyarország legnagyobb gyorsforgalmiút-felújításának. Ennek során a 2023 és 2025 közötti három évben az MKIF Zrt. által üzemeltetésre, felújításra átvett 1237 kilométerből 538 kilométer út újul meg – olvasható a közleményben.

Forrás

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás