2 C
Budapest
2023. december. 8. péntek

Óriási butaság terjed a méhekkel kapcsolatban – videó

Dátum:

Megosztás:

Még hogy cukros vizet kell kirakni a méheknek? Tévedés – mondta az InfoRádióban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Bross Péter.

A mostani szárazság kihat a növények nektártermelésére, nagyon várják a méhészek is a csapadékot.

„Ha a növénytermesztő gazdáknak jó, akkor jó a méhészeknek is; nagyon korán jött idén a repce, a virágzásában már benne vagyunk, a méheink szépen fejlődnek.

Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy volt egy jelentős téli méhpusztulás, és

sok mézre ebben az aszályos időszakban akácvirágzás előtt nem számíthatunk,

sőt, a szakemberek szerint az akácvirágzásra is kihathat a mostani csapadékmentes idő” – mondta el Bross Péter az InfoRádióban.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke arról is beszélt, hogy a kormány csatlakozott egy uniós programhoz, amelyen keresztül pályázhatnak a méhészek, az önrészt a kormány biztosítja.

„Nemsokára bevezetik a megporzási támogatást, ami nem is anyagilag, inkább erkölcsileg megbecsülés a méhészek számára akkor, mert háttérbe vannak szorítva a mezőgazdaságon belül” – fogalmazott a szakember.

Azt még nem tudni, pontosan mire használható ez a támogatási forma.

„Gyakorlatilag teljesen felesleges” – így reagált Bross Péter méhészeti egyesületi vezető az InfoRádióban arra a tévhitre, hogy cukros vizet kell kitenni a rovaroknak.

„A méhek nektárt és virágport fogyasztanak a természetből, cukros víz helyett inkább ültessünk növényeket;

tavasszal a méheknek bőséges méhlegelőjük van” – tette hozzá a szakember, aki szerint a cukros vizet meg sem találja a méhecske, amíg talál természetes táplálék-lelőhelyet.

A Méhek Nyomában: TiszavasvariTv Tiszavasvári

Köszönjük a megtekinthetőséget! Hirmagazin.eu
Nyitókép: MTI Fotó: Varga György

infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Vitathatatlan 4 – videó

Teljes film magyarul: Vitathatatlan 4 Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of charge! Thank you...

Figyelmen kívül hagyta a piros lámpát, telibe kapta a villamos az Opelt – videók

A Budapesti Autósok YouTube-csatornájára került fel az a videó, ami Nagy Lajos király útján, az Egressy út első...

Elképesztő videó: kocsi után kötötték az elakadt dorogi buszt, csúnya vége lett

Érdekes módját választottak a hóban rekedt busz kimentésének Dorogon, nem is jött össze a mutatvány. Az éjszaka folyamán lehullott...

Brutális kegyetlenséggel végezte ki, majd az ágyneműtartóba rejtette felesége holttestét a jászsági gyilkos.. – nevetséges ítéletet kapott, jogos fellebbviteli főügyészség súlyosítási indítványa..

A fellebbviteli főügyészség súlyosítást indítványoz a feleségét 130 késszúrással meggyilkoló férfivel szemben. A Szolnoki Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a...