13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárÓriási balhé Curtis meccsén: ebből indult a dulakodás, a rappert el is...

Óriási balhé Curtis meccsén: ebből indult a dulakodás, a rappert el is tilthatják – Curtis most elmeséli, mi is történt pontosan

Parázs hangulatú mérkőzésen állították ki Curtist, amiért megvédte fiatal csapattársát! A meccsen kishíján verekedés alakult ki a rapper és az Issimo budapesti Futsal Klub egyik játékosa között, de Óvádi László az Újpest Futsal Klub alelnöke és egyben játékosa még időben szétszedte a focistákat!

„A mérkőzésen fej fej mellett haladt a két csapat, nyilván mindketten győzni akartunk. Aztán egy összecsapás után az egyik fiatal csapattársunkat a tettlegesség határát súrolva megfenyegették, Curtis pedig azonnal a védelmére kelt.” – kezdi mesélni lapunknak Óvádi László.

Dulakodni kezdtek, de sikerült őket szétválasztanom! Mindkét játékos piros lapot kapott, hozzáteszem, teljesen jogosan! Attila kiállt társa mellett!

– folytatta, majd hozzátette, hogy Curtis valóban egy kicsit meghaladta a sportszerűség határát!

Óvádi László az Újpest Futsal Klub tulajdonosa és alelnöke/Foto: Újpest Futsal Klub Óvádi László az Újpest Futsal Klub tulajdonosa és alelnöke/Foto: Újpest Futsal Klub

„Az Újpest csapatának játékosai nemcsak csapattársak, hanem barátok is, ezért ez a hozzá állás mindenkire jellemző lett volna.” – magyarázza Óvádi, majd hozzáteszi:

„A mérkőzésen egyébként 4 gólpasszt adó Curtis a meccs végén kezet adott az ellenfélének, így szó sincs haragról egyik fel részéről sem. Mindkét csapatnak fontos volt a három pont, ennek megfelelő volt a hangulat is.” – mondta.

Természetesen a Blikk megkereste Széki Attilát, azaz Curtist is, aki lapunk kérdésére elmondta, hogy végtelenül feldühíti az, ha egy idősebb játékos bánt egy nála sokkal fiatalabbat a pályán, emiatt úgy érezte, hogy meg kell védenie a csapattársát!

Curtis, azaz Széki Attila az Újpest Futsal Klub játékosa lett / Foto: Pozsonyi Zita Curtis, azaz Széki Attila az Újpest Futsal Klub játékosa lett / Foto: Pozsonyi Zita

Nekünk az egyik sorunk csak fiatal játékosokból áll, ők mind tizenéves fiatalok. Az ellenfél csapatból pedig egy idősebb csávó elkezdte rángatni a csapattársamat, én meg odamentem és megvédtem a kisfiút, ennyi történt!

– magyarázza Curtis, majd hozzáteszi, hogy ez a meccs azért is volt fontos, mert nagyon közel állt egymáshoz a két csapat a pontozást tekintve, így tényleg parázs hangulatú volt az egész játék.

Nem ütöttem meg senkit, csak arrébb löktem és kicsit megrángattam az ellenfél játékosát, hogy tudja hol a helye! De tényleg, ezek tizen- öt-hat-hét éves gyerekek és odajön egy idősebb csávó, aki elkezdi rángatni, meg ütögetni a kisfiút?! Hogy képzeli ezt?! Egyszerűen nem hagyhattam!

– meséli Attila, aki tisztában van vele, hogy ezért várhatóan a fegyelmi tárgyalás után eltiltják egy időre a játéktól.

Széki Attila, azaz Curtis nem hagyhatta, hogy bántsák fiatalabb csapattársát / Foto: Pozsonyi Zita Széki Attila, azaz Curtis nem hagyhatta, hogy bántsák fiatalabb csapattársát / Foto: Pozsonyi Zita

„Úgy állítottak ki, hogy kb. 2 másodperc lett volna még a játékból és vége is lett a meccsnek, amit egyébként hazai pályán 8-6-ra meg is nyertünk, amiből 4 gólpasszt én adtam.” – fejezi be a beszélgetést büszkén Széki Attila, azaz Curtis, aki lapunk kérdésére még azt is elmondta, hogy a meccs végén természetesen megvárta az ellenfél játékosát és nem csak a pályán, de még az öltöző előtt is elnézést kért tőle, így nincs harag a köztük.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Foto: Pozsonyi Zita

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem