-4.4 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Óriási bajban az énekesnő: tényleg börtönbe kerülhet Shakira?

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Barcelona – A kolumbiai énekesnő ellen adócsalás miatt indult eljárás, az összegre való tekintettel pedig akár börtön is járhat ezért a vétségért.

Shakirát még 2019-ben vádolták meg azzal, hogy 14,5 millió euró – azaz 4,5 milliárd forint – értékű adócsalást követett el. Az ügyészség szerint az énekesnő 2011 és 2014 között Spanyolországban élt, mégsem fizetett adót. Az eljárás ugyanakkor csak a 2012 és 2014 közötti időszakra vonatkozik, a 2011-es ügye ugyanis már elévült.

Erről Te sem maradhatsz le!

Shakira PR-cégén keresztül üzent, miszerint befizette a hátralékot, amint tudomást szerzett róla. Az ügyet mégis tárgyalásra utalta a bíró, ha pedig Shakirát bűnösnek találják adócsalás vétségében, pénzbüntetést, de akár börtönbüntetést is kaphat érte.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Eddig is rovarokat ettünk, legfeljebb nem tudtunk róla

Hatalmas felhördüléssel fogadta a hazai közvélemény az Európai Bizottság két januári döntését, melyek értelmében a gyártók az EU-ban...

Hajófelvonulással nyitották meg a farsangot Velencében – videó

Egy nagyméretű papírmasépatkány vezette a farsangot megnyitó hajófelvonulást vasárnap Velencében. Az utcai karneváli programok ingyenesek, és február 21-ig...

Ítéletidő és lavinaveszély Ausztriában – videó

Ausztriában egész hétvégén erős szelek és hóviharok tomboltak. Az óránként száz kilométeresnél is erősebb szelek fákat csavartak ki, tetőket...

Nagy erejű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, több százan meghaltak .. – helyszíni közvetítés – videó

Rengeteg épület összeomlott és emberek rekedtek a romok alatt, így az áldozatok száma folyamatosan nő. A jelentések szerint a...