A nyári forróságban nemcsak a nyílt vizek szintje csökkent drasztikusan, a tavak és folyók felmelegedése miatt oxigénhiány alakul ki, ami tömeges halpusztulást okoz. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, Lévai Ferenc szerint ezen a nyáron a szokásos halveszteség a többszörösére nőtt, az áremelést azonban el akarják kerülni.

Sajnos 26 és 30 fok közé állt be az utolsó másfél hónapban a vízhőmérséklet, soha nem volt ilyen magas az álló-, illetve a folyóvizek hőmérséklete Magyarországon – mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. Hozzátette: minél melegebb a víz, annál kevesebb gázt tud megtartani, vagyis kevesebb az oxigén is. A másik probléma az, hogy más gázok felhalmozódnak a fenéken, és milliméternyi vastagságú gázréteget képeznek. „Az első olyan időszakban, amikor a légnyomás drasztikusan leesik, ezek a gázok egyszerre szabadulnak fel, elkábítják, elbódítják a halakat, nem ezért pusztulnak el, mert nincs elég oxigén, hanem azért, mert szó szerint megmérgeződnek” – mondta a szóvivő.

Kiemelte: nagyon nagy a párolgás is, hiszen 30 fok fölötti vízhőmérsékletnél naponta körülbelül 1,5-2 centiméternyi vizet veszítünk el, ezért szerinte a legfontosabb lenne a víztározás. Lévai Ferenc hangsúlyozta: nincsenek duzzasztóink, nincsenek tározóink, és utoljára a 80-as években építettünk víztározókat. Magyarországon a legtöbbet a halászok tározzák le, a magyar tógazdaságok területe mintegy 26 ezer hektár és körülbelül 350-400 millió köbméter vizet tudnak tározni, de a halastavak jó része is feliszaposodott, alapos kotrásra szorul, mert különben kevesebb vizet tudnak tárolni, kisebb az a vízmennyiség, ahol a halak életterét jelenti.

„Sajnos a különböző mértékű halpusztulás folyamatos, az a veszteség, amit el szoktunk szenvedni egy nyáron, 10-15 százalék szokott lenni, most ez legalább 30 százaléknál jár. Kis eldugott öblökben a horgászvizek partjain, a holtágak szélein, mindenütt találkozunk a döglött halakkal” – mondta Lévai Ferenc.

A szóvivő arról is beszélt, hogy rengeteg kisvíz kiapadt, ezért a védett állatok, a teknősbékák, hódok, vidrák folyamatosan azokat a területeken keresik fel, ahol még van víz. Egyre több az a kár, amit a halfogyasztó állattömeg okoz a halastavaknál. Ma már a gázlómadarak minden további nélkül gázolnak a tó közepén is. „Az, hogy elvesztettük a vizet mint életteret, elvesztettük mint termelő területet, még azzal is jár, hogy lényegesen több a kár, amit a védett állatok okoznak a halastavakban” – tette hozzá.

Kapcsolódó hanganyag

Arra a kérdésre, hogy a kereskedelemben a halhiány okozhat-e drágulást, a szóvivő kijelentette, „nem akarunk drágítani”. Hozzátette: a világ azon részein, ahol 20 és 60 kilogramm közötti halfogyasztást regisztrálnak, egészségesek maradnak, és hosszabb az élettartam is. „A magyar halászat rengeteget tett azért, hogy több hal fogyjon, ha lassan is, de elindult a fogyasztás növekedése, nem akarunk árat emelni egészen addig, amíg kibírjuk egyáltalán” – mondta Lévai Ferenc.

„Eltűnt” egy magyarországi tórendszer

A már két hónapja tartó nagyon meleg és nagyon száraz idő hatására teljesen elpárolgott a víz az Orosháza mellett fekvő tavakból.

Egyre csak súlyosbodik az aszályhelyzet, amely sajnos már egyre több álló- és folyóvizünk ökoszisztémájára is kihat – írja az idokep.hu, emlékeztetve: két hónappal ezelőtt a Balaton átlagos vízszintje még 120 centiméter körül mozgott, mostanra ez az érték 91 centiméterre csökkent. Hazánk legnagyobb állóvizét azonban nem fenyegeti kiszáradás.

A kisebb tavakról viszont már nem mondható el mindez. Az ország aszály által egyik legjobban sújtott területén, a Kakasszéki szanatóriumtól a Gyopárosi tavakig húzódó, mintegy 2 és fél kilométer hosszan elnyúló Kakasszéki-tavakból mostanra szinte teljesen eltűnt a víz. A tó medrében mindössze egy-két víztócsa emlékeztet arra, hogy itt legalább 50-60 centiméteres összefüggő víznek kellene állnia – olvasható.

A tó kiszáradásával együtt sajnos sok hal, hüllő és kétéltű elpusztult, lassan eltűnnek a madarak, továbbálltak az itt élő gerincesek. A tó helyzetén csak egy hosszabb, esős időszak tudna segítene, erre egyelőre azonban nincs esély.

Forrás

Forrás2

Hirmagazin.eu

ElőzőHátulról fejbe lőtte, a kórházban elhunyt – videó
KövetkezőMíg a rossz gondolatok elveszik az erődet, a jó gondolatok megsokszorozzák!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza