0.9 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Óriási a boldogság! Érkezik az újabb csoda Tóth Gabi életébe

Dátum:

Megosztás:

„Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer erre adom a fejem.” – kezdi legújabb posztjában Tóth Gabi, aki ezúttal egy újabb csodára, egy számára eddig teljesen ismeretlen terep felfedezésére vállalkozott.

Nagy valószínűséggel az ország jelentős része még mindig a kis vadóc, polgárpukkasztó lányként gondol Tóth Gabira, pedig mára komoly édesanya lett, aki szerencsére az őszinte, szókimondó énjét nem vetkőzte le. Talán ennek is köszönhetően Gabi és a csalad.hu közös blogot indít, ahol az énekesnő a puszta valóságot tárja az olvasók elé havi két alkalommal. Szó lesz karikás szemekről, női lelket próbára tevő pillanatokról, és arról, milyen változással jár, ha egy kisbaba érkezik a családba.

„A kislányom a legcsodálatosabb dolog, ami eddig történt velem, de közel sem volt mindenben annyira ideális az első időszak. Most kezd ez igazán nagyon szép lenni, amikor már rám mosolyog, vagy gesztusai vannak felém. Mert azt tudni kell, hogy nincs azonnali bevésődés, amikor a gyerekedet a kezedbe adják. Ez egy kölcsönös megismerési folyamat. Dolgoznunk kell rajta, amíg összeszokunk mi, mindannyian. És ebben az az igazán szép, ahogyan ez kialakul.” – árulta el Gabi a csalad.hu hasábjain.

Forrás / Hirmagazin.eu

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...