0.7 C
Budapest
2023. december. 9. szombat

Óriási a baj az interneten és sürgősen lépni kell

Dátum:

Megosztás:

Egy olyan segédprogramban fedeztek fel hibát, amely mindenütt jelen van a felhőszerverekben és a vállalati szoftverekben, az olyan érzékeny területeken is, mint az ipar és a kormányzati szektorok.

Egy széles körben használt szoftvereszközben található kritikus sebezhetőség – amelyet a Minecraft online játékban gyorsan ki lehetett használni – komoly fenyegetést jelent a szervezetekre világszerte – írta a CNBC híre alapján a Napi.hu.

„Az internet lángokban áll” – mondta Adam Meyers, a Crowdstrike kiberbiztonsági cég vezető alelnöke. „Egyes emberek igyekeznek javítani, mások pedig igyekeznek kihasználni.”

A sebezhetőség a nyílt forráskódú Apache szoftverben található, amelyet weboldalak és más webes szolgáltatások futtatására használnak. November 24-én jelentette az alapítványnak a kínai technológiai óriás, az Alibaba. A javítás kifejlesztése és kiadása két hetet vett igénybe.

A rendszerek foltozása azonban világszerte bonyolult feladat lehet. Míg a legtöbb szervezetnek és felhőszolgáltatónak, például az Amazonnak frissíteni kellene a webszervereit, ugyanez az Apache szoftver gyakran be van ágyazva harmadik féltől származó programokba is, amelyeket gyakran csak a tulajdonosuk tud frissíteni.

A hiba kihasználásának első nyilvánvaló jelei a gyerekek körében rendkívül népszerű, a Microsoft tulajdonában lévő Minecraft online játékban jelentek meg. A Microsoft közölte, hogy szoftverfrissítést adott ki a Minecraft-felhasználók számára. „Azok az ügyfelek, akik alkalmazzák a javítást, védve vannak” – közölték.

Nyitókép: gorodenkoff/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Finnország válaszától Zelenszkij az őrület határára kerülhet

A finn legfelsőbb bíróság pénteken hozott határozatában úgy döntött, hogy az ország nem adhat ki Ukrajnának egy terrorizmussal...

A Netflix egyik 2023-as debütáltja: Mindent szabad – videó

Mindent szabad (Fair play) Amikor egy méregdrága pénzügyi cégnél szóba kerül egy áhított előléptetés, a szerelmesek, Emily (Phoebe Dynevor)...

Az EU-tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország közel egymilliárd eurót kapjon – egy éven belül

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy Magyarország módosíthassa a nemzeti helyreállítási tervét....

Szoboszlai jött, látott és gólt lőtt – győzött a Liverpool + videó

Nehezen indult be a gépezet, de végül győzni tudott a Liverpool a sereghajtó Sheffield otthonában a Premier League...