27.9 C
Budapest
2023. szeptember. 27. szerda

Ördög Nóra: „Éreztem már úgy az életem során, hogy újra kell terveznem”

Dátum:

Megosztás:

Ördög Nóra Újratervezés című műsorában Stohl Andrással olyan családoknak segít egyenesbe hozni az életüket, akik hátrányos helyzetben élnek. A műsorvezetők profi építészbrigáddal újítják fel a családok otthonát.

Nóra maga is átélte már, mekkora ereje van annak, ha az ember nagyot változtat.

– Éreztem már úgy az életem során, hogy újra kell terveznem. Túl vagyok egy váláson, váltottam munkahelyet. Mint mindenkinek, nekem is vannak időszakaim, amikor kis híján betemetnek a problémáim. De az én gondjaim természetesen sehol sincsenek a forgatáson megismert sorsokhoz képest – mondta a tévés, akinek szerencsére mindig van segítsége a környezetében, hiszen igen összetartó családja van.

– A nagypapa remek bébiszitter! Ha úgy jön ki a lépés és programunk van a férjemmel, ő szokott vigyázni Miciékre. Persze visszük őket Mórahalomra is a szüleimhez, legközelebb pedig az öcséméknél töltenek majd néhány napot – árulta el Nóri a hot! magazinnak.

Az édesanya saját bevallása szerint nagyon hálás azért a szerető közegért, amiben felnőtt.

– Bár nem voltunk egy kimondottan tehetős család, megvolt mindenünk. Talán erre mondják, hogy burokban nőttem fel, a szüleim óvtak engem és a testvéremet.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: blikk

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 4

Térjünk picit vissza a tehenekhez! A metán – laborban kísérleti leg igazolható, az szénmonoxidból és vízből jön létre, és...

NAPÚT – 7: AZ Utolsó vacsora szereplői – Jakab

Jobbról balra haladva az ötödik apostol az idősebb Jakab. Jakab robbanékony természetű volt. Szent Lukácstól tudjuk a következő esetet,...

Felháborítóan kicsi a Hableány-ítélet! – Az ügyészség részletesen elmagyarázza, miért kell nagyobb büntetés (2 db vonatkozó hanganyag a cikkben)

Fellebbezett az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó kapitányát érintő elsőfokú bírósági ítélet ellen a Hableány-perben. Az ügyészség szerint...

Fogyhatunk-e az éjszaka folyamán?

A globális elhízási járvány erőfeszítésre sarkallta a világot, hogy hatékony és elérhető fogyási stratégiákat találjon. Ennek következményeként új étrendi...