A miniszterelnök megtartotta szezonnyitó beszédét a parlamentben. Orbán Viktor számos témáról

beszélt, többek között az árvízről, a migrációról, a gazdasági semlegességről, az orosz–ukrán háborúról és Magyarország szuverenitásáról is.

Szeptember közepétől tíz napon át komoly veszély fenyegette Magyarországot. Az árhullám több régiós országban hatalmas károkat okozott. Ez volt Magyarország történetének második legnagyobb árvize – mondta Orbán Viktor a parlamenti szezonnyitó beszédében.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök a parlament szezonnyitó ülésén mondott beszédet / Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam szemmel láthatóan megerősödött. A 2013-as árvízhez képest ellenállóbak és szervezettebbek lettünk. Jól tettük, hogy a 2013-as árvíz után 435 milliárd forintot költöttünk az árvíz elleni védekezésre. Ebből 150 milliárd forintot költöttünk a Duna menti gátakra 

– mondta Orbán Viktor. Ezt követően felsorolta, hogy az elmúlt tíz évben hol valósultak meg árvízvédelmi beruházások. Hozzátette, hogy a vízügyi hatóság hamarosan elkészül a mostani árvízről szóló jelentéssel. Ennek alapján dönt majd a kormány a következő évek árvízvédelmi beruházásairól.

Az elmúlt években 1400 milliárd forint értékben épített és újított fel óvodákat és iskolákat a kormány. Orbán Viktor szerint az egész ország büszke lehet arra, hogy a nyáron átadták a budakeszi diáknegyedet, Magyarország legnagyobb oktatási központját. Ez 1500 tanulót képes befogadni.

A kormány kiemelt fejlesztési terve a digitális állampolgárság megvalósítása. Már a mobiltelefonnal is igazolhatják magukat a magyarok. A digitális állampolgárság programmal egy olyan alkalmazás jött létre, ahol az állampolgárok minden szükséges adata megtalálható.

Itt a lista: ezekről dönt a magyar parlament még az ősszel

Ez az év más, mint a többi. Az amerikai elnökválasztás masszívan kihat a magyar parlament munkájára is. Indul az őszi parlamenti idény, összeszedtük, milyen döntések várnak a képviselőkre.

Sosem nyaraltak még ennyit a magyarok

Az idei nyár a magyar turizmus rekordnyara volt. Soha nem nyaralt ennyi magyar az országhatáron belül, és nem érkezett ennyi külföldi turista. Ráadásul soha nem nyaralt ennyi magyar külföldön sem. 

Visszavettük hazánk globális kapukulcsát 

– mondta Orbán Viktor a Liszt Ferenc repülőtér visszavásárlásáról a parlament előtt. Szerinte a reptér hamarosan eléri a 17 milliós utasforgalmat.

Az ország gazdasági helyzete erős lábakon áll a kormányfő szerint. Gazdasági növekedésünk a 11. helyen áll az unióban, ezzel megelőzzük a franciákat vagy az osztrákokat is. Az államadósságról kifejtette, hogy 75 százalék alatt lesz idén, a hiányt pedig GDP-arányosan 4,5 százalék alá akarja csökkenteni a kormány.

A foglalkoztatás továbbra is erős: 4,7 millió ember dolgozik, és aki dolgozni akar, továbbra is talál magának munkát, és a bérek is nagymértékben nőttek az elmúlt időszakban Magyarországon. Tizenkettedik hónapja folyamatosan nőnek a reálbérek hazánkban a miniszterelnök szerint. A KSH adatai azt mutatják, hogy a bruttó átlagfizetés már 636 700 forintot ér el.

Hiába keltik a magyar gazdaság halálhírét, országunk jó helyzetben van 

– hangoztatta az Országgyűlés előtt, hozzátéve, hogy a gazdaságunk rendkívül stabil.

Arról is beszélt, hogy a nyáron a kormány meghosszabbította a lakossági kamatstopot, amit addig nem is fognak kivezetni, ameddig a kamatok mértéke nem csökken tűrhető szintre. A babaváró hitel határidejét 2026-ig meghosszabbították, és elindították az új otthonfelújítási programot is. Ez utóbbi akár 20 ezer ház felújításához is segítséget nyújthat.

Az infláció mértékét tavaly év végére 10 százalék alá szította a kormány, jelenleg 3,4 százalékon áll. A jegybanki alapkamat 6,5 százalék. Elmondta, hogy a kormány 100 százalékban megbízik a Magyar Nemzeti Bankban az árfolyampolitika kezelésében.

Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországnak új gazdaságpolitikára van szüksége. Ennek oka, hogy a korábbi egységes világgazdaság egy nyugati és egy keleti gazdaságra bomlik szét, ami hazánk számára a legrosszabb forgatókönyv.

Orbán Viktor: Magyarország megőrzi a gazdasági semlegességét

Csak akkor maradhat fenn a magyar állam, ha Magyarország képes versenyképes termékeket adni a világpiacra, és ezeket el is tudja adni – mondta, majd hozzátette, hogy ehhez az egységes világgazdaságra van szükség. Ezzel szemben Brüsszel azon dolgozik, hogy a világ blokkosodjon.

Brüsszelben hidegháborús politika kezd eluralkodni a miniszterelnök szerint.

Magyarország számára a blokkosodás útja járhatatlan. Ez az út hazánkat elszegényítené – mondta Orbán Viktor. Szerinte Magyarország csak akkor tud fennmaradni, ha meg tudjuk valósítani a gazdasági semlegesség politikáját. Ez azt jelenti, hogy se a keleti, se a nyugati blokkhoz nem csatlakozunk, hanem mind a két oldallal fenntartjuk a gazdasági kapcsolatokat. A gazdaságot a kormányfő szerint nem lehet a politika szemüvegén keresztül nézni.

A most formálódó új világgazdaságban azok lesznek sikeresek, akik megőrzik cselekvőképességüket. Hazánknak a miniszterelnök szerint mindenből a legjobb kell. Előnyös hitelek, jó befektetések és a legmodernebb technológia.

Az új gazdaságpolitika első lépései a munkáshitel, a 13. havi nyugdíj állandósítása és a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázása lesz.

A migráció kérdése

Németország lezárja a határait. Franciaország rendezi a bevándorláskérdést. Hollandia a legszigorúbb bevándorlási szabályokat hozza meg éppen. A skandináv országokban is migránsellenes törvényekről tárgynak. Orbán Viktor szerint minden ország elkezdte felismerni, hogy Magyarországnak igaza volt, és már a kezdetektől fellépett a migránsok ellen.

Brüsszel főterére fogjuk szállítani a magyar kapukat döngető migránsokat 

– mondta Orbán Viktor.

A magyaroknak az orosz–ukrán háborúban is igazuk lesz, mint a migránskérdésben is, a miniszterelnök szerint. A nyugat stratégiája nem a harc végéhez, hanem fokozódásához vezetett. Orbán Viktor bízik benne, hogy más országok is hamarosan felismerik, hogy a háború nem oldható meg a csatatéren, és elkezdenek a béke oldalára állni, akárcsak Magyarország.

Magyarország tudja, hogy csak magunkra számíthatunk. Hazánk nyakára mindig kívülről hozták a bajt, és mindig a nemzeti kormányzás jelentette a megoldást. Magyarország megtanulta, hogy a szuverenitás véd meg minket, és nem a nemzetközi közösségek. Ezt több nyugati ország nem nézi jó szemmel, és próbálják destabilizálni a magyar államot.

A kormány a magyar állam minden eszközét habozás nélkül felhasználja majd az ország érdekeinek és szuverenitásának megvédése érdekében. A támadások jöhetnek a szélrózsa bármely irányából 

– mondta Orbán Viktor.

Facebook-post/videó

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőDrogeristaként és süteménykészítőként is szerezhető már szakképesítés
KövetkezőBrutálisan megemeli Oroszország a katonai kiadásokat jövőre
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza