A kormányfő a Kossuth rádióban kezdte a pénteket, az interjú helyszíne ezúttal Abu-Dhabi volt, mivel az ottani uralkodóval tárgyal pénteken. A miniszterelnök szólt a lengyelországi orosz drónincidensről, Ursula von der Leyenről és egy fogadalmáról, Európa nehéz helyzetéről és helytelen vezetéséről. A Tisza Pártot és a DK-t szerinte most Brüsszel finanszírozza, a legnagyobb ellenzéki párt szerinte arra készül a választás után, hogy a multik adóját elengedje – de ezt ő nem fogja hagyni. A nemzeti konzultáció kapcsán úgy fogalmazott az ellenzéki tervekre utalva: „kezdődik ez a csesztetés”. Az Otthon Start szerinte egy jó hang leütése a zongorán.
Péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjút Orbán Viktor, a helyszín ezúttal Abu-Dhabi volt, mivel az ottani uralkodóval tárgyal pénteken.
„Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Sikerült egy egészen különleges kapcsolatot létrehozni, különleges iparágakba tudunk bevonni beruházásokat – az ország 5. legnagyobb kőolajexportjáról van szó. A szerbeknél figyeltem fel rájuk. Ki is jelöltük azokat az iparágakat, ahol nagy mértékben tudunk együttműködni: energiaszektor, mesterséges intelligencia, digitális infrastruktúra. Ezekben az ügyekben vagyunk elöl, jól haladunk. A következő fordulóban már le is tudunk zárni néhány nagyobb léptékű programot” – számolt be a miniszterelnök.
A két ország közti árucsere – mint hozzátette – egy év alatt 24 százalékkal nőtt.
Lengyelországi orosz drónincidens és Oroszország „visszaintegrálása”
Ezt követően az ukrajnai háborús helyzetről szólt, elsőként a lengyelországi drónincidensre kitérve.
Az embernek szerint nincs ideje eltöprengni arról, hogy milyen veszélyes helyen élünk, de szerinte mára a háborús fenyegetettség közvetlen Lengyelországban, Magyarországon is. „Mi ebben távolságot tartunk, de szomszédai vagyunk, ahol a háború zajlik” – mondta.
Hangsúlyozta, közvetlen kapcsolatban van a magyar kormány Washingtonnal, de Moszkvával is, külügyminiszteri szinten.
„Azt kell nekünk, magyaroknak észben tartanunk, hogy csak nekünk, magyaroknak a legfontosabb a háború, más országoknak nem” – húzta alá.
E mentén viszont
megvitatandó kérdés, hogy miközben a háborúra figyelünk, „a nagyfiúk nem csak erről tárgyalnak”, hanem Oroszország visszaintegrálásáról is a rendszerbe.
„Az amerikaiak már mondogatják, hogy ha vége a háborúnak, az oroszokat vissza kell integrálni” – fejtegette.
A drónincidensre visszatérve elmondta, a lengyelek történelmi szövetségeink, a lelkünkhöz is közel állnak, elfogadhatatlannak minősítettük a támadást, de barátok között is vannak viták.
Az EB-elnök beszéde és magyar pártok külföldi finanszírozása
Elemezte Ursula von der Leyen Európai Parlamentben elmondott idénynyitó beszédét.
„Ezek a hölgyek és urak a fülünknél, a grabancunknál fogva bele akarnak minket vonni a háborúba, ellen kell állnunk” – fogalmazott. Szerinte a két világháború tanulsága, hogy még egy világháborúban nem szabad részt venni, akkor sem, ha most ugyanúgy bele akarnak rángatni minket, mint az I. és a II. világháború esetében. „Az én két elődömnek nem sikerült ellenállni, én megfogadtam, hogy nekem sikerülni fog” – jelentette ki.
E mentén azt is véli, Európa elvesztette a biztonságát, a háborún folyamatosan veszít, a zöld átállás nem sikerült, versenyképtelenség van, rosszul vezetik a kontinenst, pedig megvan a „recept”.
Szerinte vannak a nemzeti erők és pártok, és vannak a „zsoldban állók”.
„Magyarországon van Brüsszelnek pártja, Tiszának és DK-nak hívják. Ezek az emberek azt képviselik, hogy Magyarországnak azt kell csinálnia, amit Brüsszel kér és követel. Ha az emberek őket hatalmazzák fel a kormányzásra, az emberek ne lepődjenek meg azon, hogy ha Brüsszelben valamit elrontanak, azt egy ilyen kormány két héten belül megvalósítaná” – mondta Orbán Viktor.
Szerinte
sem a DK, sem a Tisza Párt nem létezne, ha Brüsszel nem finanszírozná, ahogy korábban Washington
– csak azt „Donald Trump leállította”.
Szerinte azért akarja a Tisza Párt megemelni az adókat Magyarországon, mert el akarja engedni a multik adóját, de ezt ő nem fogja hagyni.
De nem is adóvita ez: a Tisza Párt – szerinte – belemondta „pacekba”, hogy eltitkolnak mindent a választásokig, majd utána beszélnek a terveikről.
„Valójában ez bizalmi kérdés” – összegzett.
A nemzeti konzultáció és indoklása
A nemzeti konzultáció, amelyet az adórendszerről indítanak heteken belül, azért aktuális szerinte még a választás előtt fél évvel is, mert jobb, ha a politikai ellenfél terveit még idő előtt megismerik a választók.
„Előre folytassuk le ezeket a vitákat” – mondta, jelezve, hogy a Tisza Párt ingatlanadó bevezetését tervezi, a budaiak pedig már „vehetik is elő a bugyellárist”.
Márpedig ha vagyonadó jön, mindenkinek vagyonbevallást kell készítenie, nem csak a politikusoknak, és
„kezdődik ez a csesztetés”.
„Az a jó, ha alacsony adók vannak, mindenki jobban jár” – mondta.
Otthon Start
Az Otthon Start program szerinte azt a problémát oldja meg, hogy legyen az embereknek tulajdonuk.
„Az, hogy az emberek a saját tulajdonban laknak, ez egy közép-európai jelenség. Ezt meg kellett oldani. Dolgoztunk is egy lakhatási programon, és ide jutottunk, ahol most vagyunk. Azt hiszem, jó hangot ütöttünk le a zongorát.”
Ez már az a konstrukció, amelyben jól érzik magukat az emberek. „Mindenkinek akartunk adni egy lehetőséget, és úgy látom, ez bejött” – az építőipar is megmozdult szerinte, „lesznek lakások”, az albérletárakat is sikerült letörni, „családok százezrei számára jelent ez távlatot”.
Szicília – Röszke – migránsok
A szicíliai erőszaktétel mentén emlékezett meg „Röszke” tizedik évfordulójáról, amelynek kapcsán ki kell mondani, nem lehet kontrollálatlanul migránsokat beengedni.
A tanulságról szólva elmondta, Európán kívül kell várakoztatni a migránsokat, de nem fogja fel, miért nem hallgatott a térségi vezetőkre Nyugat-Európa, amelyben most odalett a közbiztonság, és a világ pénze sem elég, hogy eltartsák azokat, akik érkeztek.
„Halászléből halat még sosem sikerült senkinek csinálni”, „Nem lehet a tubusba a fokrémet visszanyomni” – mondta ennek kapcsán. Egy ország „ellakása” szerinte a migránsokon keresztül történik.
Charlie Kirk meggyilkolása
Végül szólt még Charlie Kirk meggyilkolásának tanulságairól.
„Mielőtt durvaságot csinálunk, üljünk le, gondoljuk át, hogy jó-e ez. Őrizzük meg a józanságunkat!”

