12.5 C
Budapest
2022. szeptember. 29. csütörtök

Orbán Viktor: Olyan világot akarunk, amelyben békében és biztonságban élve szabad magyarok lehetünk..

Dátum:

Megosztás:

Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti ünnep előestéjén levélben köszöntötte a Kárpát-medencei, illetve a külhoni magyar közösségeket; levelét világszerte számos március 15-ei ünnepségen felolvassák.

Legyen béke, szabadság és egyetértés! 174 évvel ezelőtt Jókai Mór ebben a három szóban foglalta össze, mit kíván a magyar nemzet. Mi, magyarok pedig azóta is ezekkel a szavakkal tudjuk leírni mindazt, amire vágyunk

– kezdte írását a kormányfő.

Mindenki ezt olvassa most!

Kifejtette: békét akarunk a minket körülvevő szűkebb és tágabb világban, az önrendelkezés szabadságát saját életünk alakításához és egyetértést nemzeti ügyeinkben, hogy a velünk élő népekkel közösen biztos jövőt építhessünk magunknak a Kárpát-medencében.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: 1848 szellemi örököseiként ma együtt állunk ki és nyújtunk segítő kezet bajba jutott és a háború elől menedéket kereső kárpátaljai testvéreinknek. Együtt fejezzük ki szolidaritásunkat az ukrán néppel, és együtt vesszük védelmünkbe kultúránk, életformánk és az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit is – folytatta.

Mindenki ezt olvassa most!

Számunkra az a természetes, hogy bezárjuk az ajtókat az otthonainkat felforgató ideológiák előtt, de szélesre tárjuk a kapukat, amikor a magyar nemzet segítségre szoruló tagjai vagy az életükért futó emberek kopogtatnak rajta

– írta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a forradalom és szabadságharc napjainak fényében „tisztán látjuk, merre vezet ma a magyar nemzet közös útja. 1848 hőseihez igazodva mi is olyan világot akarunk, amelyben békében és biztonságban élve nemcsak szabadok, de szabad magyarok is lehetünk, ezért ahogy ők is tették, úgy nekünk is ellent kell állnunk minden olyan külső nyomásnak és belső megosztási kísérletnek, amely veszélybe sodorná, amit közösen építettünk”.

Engedjék meg, hogy a ’48-as forradalom évfordulóján tisztelettel köszöntsem Önöket és megköszönjem azt a határokon átívelő összefogást, ami ismét bebizonyította, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Mindenki ezt olvassa most!

– zárta ünnepi levelét a miniszterelnök.

Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A Vasutasok Szakszervezete elnöke nem kér a kormány tervéből, a 18 C-fokos “melegedő” helyiségből, és irodából!

Vészjelzés - Pokrócba, szőrmébe tekerve dolgoznak a vasutasok A Vasutasok Szakszervezete elnöke nem kér abból, hogy a szabad ég...

Idén nem szervez a Főváros karácsonyi vásárt

Szakított” az V. kerület és a főváros, pontosabban annak nonprofit cége, a Budapest Brand a Vörösmarty téri karácsonyi...

Georg Spöttle: Az orosz-amerikai állampolgárokat mentené ki az USA Oroszországból

Biztonsági riasztást adott ki az USA moszkvai nagykövetsége és Oroszország azonnali elhagyására szólította fel az amerikaiakat. A figyelmeztetés...

Orbán Viktor munkája nem volt hiábavaló! .. Jelzésértékű, hogy az EP-ben az európai reneszánszban reménykedő pártok határozottan kiálltak Magyarország mellett!

A támadásokról eleget hallottunk, eleget élvezkedett ezen a baloldali sajtó, arról azonban keveset beszélünk, hogy a vörös többségű...