Home Főhírek Belföldi hírek Orbán Viktor: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén

Orbán Viktor: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén

(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Kedden délután tartotta a Fidesz-frakció a nemzeti konzultációt kísérő „Álljunk ki Magyarországért!” országjáró rendezvénysorozatának záróeseményét. Beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. A kormányfő szerint, ha a magyarok, a magyar családok, Magyarország mai és holnapi biztonságáról van szó, akkor „nincsen pardon.

A kormányfő – utalva a Varga Mihály által korábban elmondottakra – közölte: „aligha lehet egyfélétől különböző” választ adni arra, hogy a gazdaság sikeres-e.

Senki nem tagadhatja le a makrogazdasági számok javulását, a kritikák heve mégsem akar alábbhagyni – mondta, annak tudva be a helyzetet, hogy „nem úgy vagyunk sikeresek, ahogy mások szeretnék”.

A globális elit is azt szeretné, ha Magyarország sikeres lenne, de úgy, hogy az első helyen nekik jó és csak a második helyen a magyaroknak – fejtette ki, rögzítve: a kormány ezzel szemben olyat akar, ahol az első helyen a magyarok részesülnek a gazdasági sikerekben és csak a második helyen a globális elit.

Orbán Viktor kiemelte: egészen addig, amíg van munkanélküli magyar ember, nem szabad másnak munkát adni. Kifejtette, nem osztja azt a gondolkodásmódot, amely szerint vendégmunkások beengedése jót tesz a gazdaságnak.

Ezt kulturális és lelkületi szempontokkal is magyarázta, különbséget téve aközött, ha minden munkát az a közösség végez el, amely tulajdonolja az országot – ideértve a legnehezebb vagy legkevésbé becsült munkát is –, vagy ha egy ország rendszeresen lenéz bizonyos munkákat, és már nem hajlandó elvégezni azokat, és „lepasszolja” másoknak.

„Ha azt akarjuk, hogy Magyarország egy erős nemzet legyen, akkor először is mindenkinek munkát kell adnunk, és mindenféle munkát meg kell becsülnünk” – fogalmazott a miniszterelnök, helyesnek nevezve a minimálbér emelését.

Komoly a tét 

Orbán Viktor szerint két súlyos történelmi kérdés feszegeti ma Európa egységét. Az első a bevándorlás problémája, amit „megalapozottan szoktunk” újkori népvándorlásnak nevezni. A másik, hogy milyen jövő felé tartunk: Brüsszel Európája, vagy a nemzetek Európája felé – fejtette ki.

A kormányfő úgy vélte, a tét komoly, ezért mindkét kérdésben óriási erők feszülnek egymásnak. „Két olyan vita közepén állunk, melyek kimenetele hosszú évtizedekre meghatározhatja Európát, egyszer és mindenkorra visszafordíthatatlanul” – fogalmazott.

Orbán: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Dugába dőlt a multikulti

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Európa-szerte – néhány országot leszámítva – magas a munkanélküliek, különösen pedig a fiatal munkanélküliek aránya, az eddig érkezett bevándorlóknak pedig csak töredéke állt munkába.

Az „őrült ötletek csimborasszója”, hogy némelyek a szolidaritásra hivatkozva azon fáradoznak, kötelező jelleggel, a kvótarendszerrel vagy migránsfalvak kialakításával minden uniós tagállamba migránsokat telepítsenek. Most meg azoktól az országoktól várnak együttműködést, akiknek a véleményét meg sem kérdezték, amikor korábban úgy döntöttek, hogy tömegével hívják be Európába a migránsokat – emlékeztetett.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „nem akarok részt venni abban a történelemhamisítási német kísérletben, amely a migránsok 2015-ös beengedését Németország helyett Magyarország nyakába akarja varrni”. A német sajtóban folynak ilyen kísérletek.

Szerinte a multikulti „dugába dőlt”, aminek árát most az összes tagállammal, köztük velünk akarják megfizettetni. A nyugati országokba oktalanul beengedett migránsokat szét akarják osztani azok között, akik megvédték magukat és nem engedték be őket az országukba, mint Magyarország.  Ezzel szemben Magyarország azt javasolja, hogy akinek nem kellenek, ne szétossza Európán belül, hanem szállítsa ki őket Európából – emelte ki.

Nem akarunk Európai Egyesült Államokat  

„Mi, akik a nemzetek Európáját akarjuk, nem vagyunk euroszkeptikusok. Mi eurorealisták vagyunk, sziklaszilárd alapokra akarjuk építeni az Európai Uniót”. Ez pedig az európai nemzetek valósága; ma az unió ezen alapokon áll.

Viszont Egyetlen nemzetnek sem adhatják parancsba, hogy kikkel éljen együtt a saját országában. Ez csak a nemzetek szuverén döntése lehet – nyomatékosította a miniszterelnök.

Nem működik a tömeges integráció 

Beszélt arról is, hogy a tömeges integráció illúziója megbukott, „bármilyen jól is mutat papíron és a tankönyvekben”, nem működik. Helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő bűnözéssel, romló közbiztonsággal, terrorveszéllyel és terrortámadásokkal – sorolta.

Úgy vélte, az Európa jövőjével kapcsolatos vitákban nem dönthet más, mint Európa. Ezen pedig nem Brüsszelt, nem az európai vezetőket, hanem az európai polgárok közösségét értik. Egyedül az ő véleményük számít – emelte ki.

(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Csak itt kérdezték meg az embereket

Viszont Európában, a demokrácia őshazájában az embereket nem kérdezi meg senki. „Csak mi, a Fidesz-KDNP kormányzat itt Magyarországon” – mondta.

Felidézte: 2010 óta a legfontosabb közös ügyekben kikérték a magyarok véleményét. Idén márciusban az ötödik nemzeti konzultációt indították útjára – s most éppen az imént említett kettős vitában kérdeztük meg az embereket.

A kormány hat kérdést tett fel, melyek mindegyike Magyarország nemzeti függetlenségéről szólt. Három a migránsválsággal kapcsolatosan, három pedig a gazdasági döntéseket illetően – emlékeztetett. Mivel mind a hat kérdésben egyetértés mutatkozott, „kimondhatjuk, szinte teljes konszenzus van abban, hogy a gazdaságunk függetlenségét és migrációs politikánkat meg kell védenünk a brüsszeli beavatkozástól” – fogalmazott.

Nem akarunk brüsszeli királyságot

Az emberek egyöntetűen kiálltak amellett – folytatta, hogy a magyar gazdaságot érintő döntések itt szülessenek. Továbbra is mi döntsünk az adókról, energiaárakról – ne engedjük át ezeket a döntéseket Brüsszelnek – fűzte hozzá.

A magyarok nem akarnak illegális migránsokat befogadni. A magyarok teljes összhangban azt akarják, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megvédjük az országot az illegális bevándorlóktól – emelte ki.

Egyetértés van abban, hogy az illegális bevándorlókat ne hagyjuk szabadon kószálni az országban. Abban is, hogy az illegális bevándorlást segítő tevékenységet – mint az embercsempészet és az illegális bevándorlás népszerűsítése – büntetni kell – mutatott rá.

Úgy vélte, a magyar emberek „átlátnak a szitán”, világos számukra, hogy a külföldről pénzelt szervezetek jelentős része titokban az illegális bevándorlást szervezi, támogatja, finanszírozza. Ez nem csak magyar felismerés. Olaszországban ezt nyíltan tárgyalják már, és „a többi országban is egyre nehezebb elleplezni, hogy az embercsempészek és az illegális bevándorlást segítő NGO-k egy közös maffiahálózatot alkotnak” – tette hozzá.

A magyarok nem akarnak több hatáskört átadni Brüsszelnek. „Európai Európát akarunk, az eredeti, az alapítók Európai Unióját akarjuk, nem pedig egy brüsszeli királyságot” – tette egyértelművé a kormányfő.

(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Soros dühös

De ahol királyságot építenek, ott mindig vannak a háttérben királycsinálók – fogalmazott. Orbán Viktor közölte: most is van ilyen „magát felsőbbrendűnek képzelő, elszánt és sikeres pénzember” a háttérben, „pechünkre épp egy magyar”, Soros Györgynek hívják.

Neki van egy terve, évente egymillió, más kultúrából érkező migránst akar, ha kell, erőnek erejével, akár az európaiak határozott akarata ellenére is Európába telepíteni – mondta. Megjegyezte: ha valóban segíteni akarna, akkor odavinné a pénzét, ahol arra szükség van.

Soros szerinte egy „kiterjedt maffiahálózatot” működtető spekuláns, aki Európa békéjét, jövőjét veszélyezteti. A migráció neki jó üzlet. És még jobb lehetne, ha „mi nem akadékoskodnánk” – mondta.

„Magyarországra és személy szerint rám azért annyira dühös, mert mi a nagy tervének és nagy üzletének útjában állunk” – fogalmazott. A miniszterelnök elmondta: Soros György meghirdette betelepítési programját, finanszírozza a migránsokat beszállító szervezeteket, valamint támogatja az NGO-k és az embercsempészek maffiahálozatát.

Ez már nem ideológia, ez már politika, ez már nemzetbiztonsági kérdés. Ha a magyarok, a magyar családok, Magyarország mai és holnapi biztonságáról van szó, akkor „nincsen pardon”, csak jog van, törvény, erő és védekezés – nyomatékosította a kormányfő.

Közölte: ma több kérdésben is Soros György ad utasítást az EU vezetőinek, és azok „hajbókolnak előtte”.  A kötelezettségszegési eljárás kvótaügyben is az ő megrendelése – jelentette ki.

Kiemelte: ennek a vitának nincs származási vagy faji alapja. „Számunkra az érvek súlya és nem az érvek gazdájának származása számít” – folytatta. Mindenki ismeri a kormány álláspontját, az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia és a magyarországi zsidók közössége a kormány védelme alatt áll. Amíg ez a kormány felel az ország közállapotaiért, erre a védelemre mindig számíthatnak – emelte ki.

Forró ősz következik

Orbán Viktor megállapítása szerint „eddig meleg nyarunk van, de még forróbb ősz vár ránk”. Ugyanis újabb kemény csaták következnek, mivel közelednek a választások. Úgy vélte, Soros mindent elkövet majd, hogy Magyarországon olyan kormány legyen, amelyik „úgy táncol, ahogy ő fütyül”. Amelyik lebontja a kerítést és megnyitja a határokat az illegális bevándorlók előtt. A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a Jobbikot is befonta a hálójába – állapította meg.

A kormány viszont a magyar emberek oldalán áll, a magyarok pedig támogatják a kormányt Brüsszellel és Sorossal szemben. „Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén” – húzta alá. A kormányfő szavait a szokásos „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok” fordulattal zárta.

Semjén: Meg kell állítani a migrációt

Magyarország megvédéséhez meg kell állítani a migrációt, támogatni kell a magyar családokat és meg kell erősíteni a keresztény identitást – jelentette ki a KDNP elnöke a rendezvényen, első felszólalóként.

A miniszterelnök-helyettes közölte: a nemzeti konzultáción a magyar nemzet “tanúságot tett” a józan ész, az életösztön és az önvédelem mellett.

Barankovics István óta, hetvenhárom éve nem volt olyan befolyásos a KDNP, soha nem volt akkora súlya, soha nem volt olyan “értékhatalmi ereje”, mint ma Európa “legkereszténydemokratább” kormányában – mondta.

Kósa: Először gazdaságilag, majd a bevándorlástól védtük meg az országot

A Fidesz-KDNP először gazdaságilag, majd a bevándorlástól védte meg az országot – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Semjén Zsolt beszéde után.

Kósa Lajos a 2010-es pénzügyi helyzetet és az azt követő kormányzati intézkedéseket ismertetve úgy értékelt: Magyarország azért tudja megvédeni a határait, ellenállni az “inváziónak”, mert pénzügyi értelemben megtámadhatatlan.

Azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök az esküjét, miszerint megvédi az országot, a lehető legszorosabb értelemben teljesítette. Amíg a Fidesz és a KDNP kormányoz, addig “az országot biztosan meg fogjuk védeni” – hangoztatta a politikus.

Varga: Jelentős gazdasági sikereket ért el Magyarország

Jelentős gazdasági sikereket ért el Magyarország az elmúlt években, olyan eredményeket, amelyeket az emberek is sikernek tartanak – mondta a nemzetgazdasági miniszter Kósa Lajos beszédét követően.

Varga Mihály kiemelte: a siker ma más jelent, mint korábban, ma azt, amit a magyarok többsége is sikernek gondol, vagyis azt, hogy növekednek a bérek, több a munkahely, és az emberek olyan munkahelyet találhatnak, amely révén magukat és a családjukat el tudják tartani.

A miniszter szerint a szocialista kormányok alatt a hitelfelvételt tartották sikernek, és azt, hogy az állami vagyon stratégiailag meghatározó elemeit értékesítették. Mi viszont azt tartjuk sikernek, hogy az országban több a munkahely, többen dolgoznak, növekednek a bérek, és elkerültük a gazdasági csődhelyzetet – sorolta.

Varga Mihály hozzátette: arra törekednek, hogy a hitelállomány leépüljön, és “az állam addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér”.

A Bálna Budapest Rendezvényközpontban tartott záróeseményen részt vett mások mellett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök, Mádl Dalma és Antall Józsefné, valamint kormánytagok és a párt vezető tisztségviselői.

hirado.hu

Exit mobile version
Megszakítás