Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Orbán Viktor Miniszterelnökünkkel is tárgyal Merkel Sopronban

A német kancellár a magyarországi határnyitás 30. évfordulójának alkalmából látogat a városba, hogy kifejezze nagyrabecsülését a magyaroknak a Németország újraegyesítéséhez nyújtott hozzájárulásért.

Angela Merkel a Németország újraegyesítéséhez nyújtott történelmi jelentőségű magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki soproni látogatásával – mondta a német kancellár szóvivője pénteken Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján ismertette, hogy a magyarországi határnyitás 30. évfordulójára rendezett hétfői ünnepségen a német kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak.

A megbeszélés középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, valamint Európa-politikai és külpolitikai témák állnak. A tervek szerint a találkozó után közösen sajtótájékoztatót tartanak. A német kormányszóvivő kérdésre válaszolva kiemelte: Magyarország „európai partnerország”, amellyel Németország „nagyon intenzív gazdasági kapcsolatot” folytat, és olyan ország, amelynek kormányával „nézetkülönbségek” mutatkoznak a migrációs politikában. Ezek a különbségek „ismertek, és továbbra is fennállnak”.

Aláhúzta: „soha nem szabad elfelejteni Magyarország szerepét” abban, hogy Németország egysége helyreállt „békében, szabadságban”. Mint mondta, „a jelenkorban is fontos megemlékezni mindarról, amit más országok tettek azért a történelmi szerencséért, hogy újraegyesülve élhetünk” .  Ez az a „történelmi ok”, amiért Angela Merkel Sopronba látogat, ugyanakkor ott van az „aktuális európai politika” is, amely „biztosan szóba kerül” majd – fejtette ki Steffen Seibert.

Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját ünneplik meg hétfőn. A Fertő-tó melletti Sopronpusztán, a magyar-osztrák határ közvetlen szomszédságában 1989. augusztus 19-én tartott rendezvény alkalmából ideiglenesen megnyitották a határt, így több száz Magyarországra menekült keletnémet állampolgárnak sikerült átjutnia Ausztriába.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás