Home Főhírek Gazdaság Orbán Viktor Miniszterelnökünk: Zalaegerszeg felkerült az autóipar európai térképére

Orbán Viktor Miniszterelnökünk: Zalaegerszeg felkerült az autóipar európai térképére

Orbán Viktor / Fotó: Weber Zsolt

A városról úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínéről – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában.

A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, hogy nemcsak mi látjuk magunk előtt ezt a jövőt, de a nagy nemzetközi cégek vezetői, a befektetők, a kutatók, az innovációval foglalkozó szakemberek is, akik már most dolgoznak a tesztpályán, és a jövőben is jelen lesznek itt. „Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel” – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök (b2), valamint Vígh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b), Balaicz Zoltán polgármester (b3) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) a ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya első ütemének átadásán (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A nyugat-európai országok szerencsések, mert gazdagok és nagy iparvállalataik vannak, a gazdasági fejlődés pedig általában a nagy ipari cégek döntései szerint halad előre. „Mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek”, ezért mi mindig szegényebbek voltunk, a cégeink is sokkal kisebbek, ezért, ha csak a cégeink fejlesztésére várunk, sokkal lassabb lenne a fejlődés, akkor ez a tesztpálya sem épült volna meg – emelte ki a kormányfő.

„Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja, hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője”, de kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért szánt a kormány 45 milliárd forintot erre a beruházásra – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az építkezés és a kutatási tevékenység egyszerre zajlik, és az első ütem gyakorlatilag önálló beruházásnak tekinthető. Hozzáfűzte, hogy a még formálódó elképzelések szerint egy harmadik fázisa is megvalósul majd ennek a nagyberuházásnak.

A miniszterelnök Zalaegerszeg közössége és a városvezetés pozitív, szorgalmas hozzáállását dicsérte, amivel megragadták a lehetőségét a gazdasági fejlesztéseknek. A zalai megyeszékhelyen néhány év alatt négyezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékos, és a város nagyon komoly fejlesztéseket tudott elindítani a Modern Városok Program keretében is – sorolta. Úgy vélekedett, hogy a város szerves fejlődésen megy keresztül, komoly regionális központ lesz Horvátország, Szlovénia és Ausztria közelségében.

A kormányfő a hétvégén esedékes európai parlamenti választásokkal kapcsolatban azt mondta: azért kampányol, hogy meggyőzze az embereket arról, „ne tekintsenek erre a választásra úgy, mint egy távoli, messze Európában történő dologra”, mert ez az ő választásuk, ez Magyarországról szól, a magyar emberek üzenetét kell most elküldeni Brüsszelbe. „Nem vagyok annyira optimista, mint a mérések”, mert szép időben az embereket nehezebb bevonni a politikába, de szeretné meggyőzni őket arról, hogy ez egy nagyon fontos választás lesz” – fogalmazott.

Nem mindegy, hogy Európa élén bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetők állnak majd”, nem mindegy, hogy a magyar kormánynak milyen a súlya Brüsszelben, mert a választás a kormányokat is megerősíti, vagy gyengíti. A magyar kormánynak sem mindegy, milyen választási eredmény lesz – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az Európai Tanácsban, ahol a miniszterelnökök vannak, „ott lesz súlya és lesz következménye annak, hogy hogyan döntenek egy-egy országban a választópolgárok”, mert ennek a választásnak az eredményeképpen egy-egy miniszterelnök, egy-egy ország meggyengülhet, vagy megerősödhet. „Nekünk az az érdekünk, hogy mi erősek legyünk Brüsszelben, ehhez pedig kellenek az emberek, kell az ő támogatásuk, a szavazatuk” – zárta a tévéinterjút Orbán Viktor.

mti

ElőzőElhunyt Niki Lauda! Isten nyugosztalja!
KövetkezőHalálos baleset történt Szabadegyházán
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás