22.8 C
Budapest
2022. július. 2. szombat

Orbán Viktor Miniszterelnökünk hosszan beszélt tegnap erről: Népességcsere zajlik Európában (A cikk 2 db videót tartalmaz)

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens “tönkretételével” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő közölte: nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő “hadseregével” szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz. “Azért akarják tönkretenni Európát, mert abból nagy profitot remélnek, a pénzügyi spekulánsok már csak ilyenek” – fogalmazott.

Azonban “mi nem akarunk összekeveredni másokkal”, “jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk”, mind a kereszténységet, a nyelvet, a kultúrát, mind pedig az életmódot tekintve, továbbá a vallásszabadságot és a családról, a férfi-nő viszonyról vallott felfogást illetően is – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, ezekről a kérdésekről, az értékek összeütközéséről szól majd a jövőre esedékes európai parlamenti választás is.

Az Országgyűlés előtt fekvő alkotmánymódosításról szólva kifejtette: megvan a kétharmados többségük, ilyenkor nem szabad hezitálni, az ország védelmére azonnal mozgósítani kell az erőt, ezért az előterjesztés kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos. A szintén előterjesztett Btk.-módosításban pedig bűncselekménynek minősítik az illegális migráció szervezését.

Megjelentek a keményfiúk az európai politikában

Az európai politikáról Orbán Viktor úgy nyilatkozott: az ő ízlése szerint kedvező dolgok történnek, “megjelentek a keményfiúk az európai politikában”, és “mi úri gyerekek és zsúrfiúk vagyunk azokhoz az új vezetőkhöz képest, akik most kinyitották a szájukat”. Példaként említette Ausztriát és Olaszországot.

Utóbbiról szólva kifejtette: az olaszok megmondták, véget vetnek a migrációnak, és azt is közölték, nem szétosztogatni kell az illegális migránsokat, hanem ki kell szállítani őket az unióból. Ezzel Orbán Viktor egyetért, sőt emlékeztetett, hogy a visegrádi államok korábban már sok milliárd forintot ajánlottak fel erre a római kormánynak.

“Ahol elkövették azt a hibát, hogy sok százezer vagy egy-két milliónyi migránsuk van, ott nehéz idők jönnek, ha valóban ki akarják szállítani a migránsokat Európából, amit egyébként Magyarország támogat, habár ez nem az ő személyes ügye, de közös európai ügy, ezért támogatjuk” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök ugyanakkor beszélt a menekültek elosztásáról, Orbán Viktor úgy reagált: érti a szándékot, meg akarnak szabadulni azoktól, akiket nem kellett volna beengedni.     Magyarországra viszont senkit sem fognak elküldeni – erősítette meg, azt ajánlva olasz kollégájának, hogy ha meg akarnak szabadulni a migránsoktól, akkor ne szétosszák őket, hanem szállítsák ki, amiben Magyarország tud segítséget nyújtani.

Arra a kérdésre, hogy újra jelentkezhet a migrációs nyomás a Balkánon, a miniszterelnök azt felelte: Magyarországnak, a Balkán kapujaként elemi érdeke, hogy rendben menjenek a dolgok tőle délre. Ezért például Szerbiát a jövőben is stratégiai országnak tekinti, és ugyanilyen fontos Macedónia is. “Valóban látjuk a jelét annak (…), hogy jön a dagály”, ami kihívás, és noha azt már sikerült elérni, hogy a migránsok Magyarország felé nem jönnek, de a szomszédokat ez nem védi, ezért segíteni kell nekik – mondta.

Földrengésbiztos a 2019-es költségvetés

A jövő évi büdzsé tervezetét Orbán Viktor úgy jellemezte:

masszív és földrengésbiztos költségvetést, a biztonságos növekedés költségvetését állították össze. Erről miniszterelnöki interjút adott a kossuth Rádiónak, tegnap,  2018.06.08-án, íme:

A tervezett 1,8 százalékos hiányról szólva jelezte: a működést tekintve nullás a büdzsé, vagyis annyit költenek az ország működésére, amennyit előállítanak, a hiány “a jövőbe történő beruházásokból van”. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, könnyen lehet, hogy a következő évek gazdasági válságban fognak telni, de azt szeretné, hogy ha így lesz, akkor se legyenek megszorítások, amihez pedig fegyelmezett gazdálkodás kell.

A világgazdaság válsága abból adódhat – magyarázta -, hogy a nemzetközi pénzpiacon felvehető hitelek kamata nőni fog, ráadásul az uniós tagállamok, különösen az eurózónához tartozók, költségvetése alapján azt látni, magasabb az eladósodottság, mint a 2008-as válság idején. Emellett kereskedelmi háború bontakozik ki a világban – jegyezte meg a kormányfő. Szavai szerint

“vihar még nincs”, de “felhők vannak az égen, és ha ezek szerencsétlen módon rendeződnek el, abból lehet válság”. Ilyenkor megfontoltan kell költségvetést alkotni,

ezért a kormány jelentősen megnövelte az országvédelmi tartalékot – tette hozzá. Kijelentette ugyanakkor, hogy mindez nem téríti el a kabinetet a céljaitól: így továbbra is védik a biztonságot, folytatódik a növekedés és a munkanélküliség csökkenése, valamint továbbra is támogatni fogják a gyermeket nevelő családokat.

Alkotmánymódosítás várható

Orbán Viktor végül elmondta, hogy egy nagyobb terjedelmű alkotmánymódosítás is terveznek. Várhatóan szeptemberben megindítanak egy egy-másfél éves alkotmányrevíziót, amelynek során áttekintik, mi az, ami bevált, illetve beválhatott volna, mi az, amit az alaptörvény szabályozott, de nem igazodott hozzá az alacsonyabb jogszabályok világa, és hol maradtak esetleg olyan szabályozási rések, amelyeket új alkotmányos szöveggel kell áthidalni, kitölteni – közölte a kormányfő.

Forrás: MTI, kormany.hu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Halálos lehet a nőkre egy népszerű növényi alapú diéta

Bizonyos ételek nagyobb eséllyel okozhatnak szívinfarktust a nőknél mint a férfiaknál, derítették ki kutatók. A nők étkezési szokásai eltérnek...

Rettenetes hírt közöltek: Ha ilyen sört vett, ne igya meg!

Biztonsági figyelmeztetést adtak ki a Heineken a 0,25 literes üveges termékeire. Biztonsági figyelmeztetést adott ki a Heineken a 0,25...

Hat db atombomba, nyomtalanul eltűnt Amerikában..

A Pentagon nem is titkolja, vagyis ennyi atombomba eltűnését beismeri, lehetséges, hogy tízszer ennyi tűnt el, csak azt...

Putyin jócskán emelte a tétet a Nyugattal folytatott gazdasági háborúban, .. nem filléres szankciókkal válaszolt, hanem dollártrilliárdos üzlettel..

Az orosz elnök új rendeletével gyakorlatilag kiszorítja a Shellt és a japánokat a szahalini gázprojektből, amely a világ...
facebook