13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekOrbán Viktor Miniszterelnök: A magyar cégek megtalálhatják számításaikat Kínában

Orbán Viktor Miniszterelnök: A magyar cégek megtalálhatják számításaikat Kínában

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.

Kínai látogatása zárónapján a kormányfő a kíséretében lévő tárcavezetők – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter – jelenlétében nyitotta meg az expó egyik díszvendégeként kiállító Magyarország pavilonját, ahol az érdeklődők például magyar élelmiszerekkel ismerkedhetnek. Orbán Viktor szerint büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a Magyarország és Kína közötti hatalmas távolságot, ennek eredményeként ugyanis magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) találkozója Csen Sze-csinggel, a Bank of China elnökével Sanghajban 2018. november 6-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Felidézte hétfői tárgyalását Hszi Csin-ping kínai államfővel, akivel abban maradtak – mondta –, hogy „közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában”. Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy „a legmagyarabb kínai város” címet Sanghaj érdemli ki, a besztercebányai születésű Hudec László építész ugyanis számos nevezetes épületet tervezett a kínai városban. Sanghaj kulturális lenyomatán rajta kívül más magyarok munkájának az eredménye is ott van – tette hozzá.

A sanghaji expót több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki. A külföldi díszvendégek Magyarország mellett: Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

Javul Magyarország pénzügyi biztonsága

A Bank of China (BoC) elnökével, Csen Sze-csinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel a helyszínen. Tájékoztatása szerint a megbeszélésen Orbán Viktor elmondta: Magyarország számára nagyon jól bevált az együttműködés a Bank of Chinával, hiszen ez egy értékes referencia számára. Amikor ugyanis a magyar kormány befektetésről tárgyal egy céggel, a bank budapesti jelenléte a végső döntésnél meghatározó jelentőségű.

Orbán Viktor megköszönte a BoC közreműködését a sikeres magyar kötvénykibocsátásokban, a közös munka szavai szerint e téren is javítja Magyarország pénzügyi biztonságát. A bank elnöke kifejtette: magyarországi befektetési tevékenységük erősítésén gondolkodnak, egyben gratulált a miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány fenntartható és egészséges fejlődési irányba vezeti a magyar gazdaságot. A megbeszélésen szóba kerültek az európai és a globális gazdasági kihívások is – közölte Havasi Bertalan.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work