Home Főhírek Belföldi hírek Orbán Viktor még az európai parlamenti választások előtt Erdélybe látogat

Orbán Viktor még az európai parlamenti választások előtt Erdélybe látogat

Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Menyhárt Józsefet (balra), az MKP, Kelemen Hunort, az RMDSZ, Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest • Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Májusban Erdélybe utazik Orbán Viktor miniszterelnök

Kelemen Hunor annak kapcsán nyilatkozott a forrás-portálnak, hogy az Európai Néppárt (EPP) többi magyar tagpártjának vezetőivel együtt egyeztetett hétfőn Orbán Viktorral Budapesten.

Az RMDSZ elnöke elmondta: közös kampányról is tárgyaltak a miniszterelnökkel, melynek keretében arról is megállapodtak, hogy Orbán Viktor május elején Erdélybe utazik.

Az RMDSZ-nek biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével” – erősítette meg a szövetségi elnök, aki gazdaságfejlesztési programról is tárgyalt Orbánnal.

Arra a kérdésre, hogy ha kizárják a Fideszt az Európai Néppártból, akkor szolidaritásból távozik-e a magyar kormánypárttal az RMDSZ is, Kelemen Hunor azt mondta: ez a kérdés nincs napirenden. Szerinte ráadásul a jelenlegi vitát le is kellene venni napirendről, mert nem hoz szavazatot, és most egy erős Európai Néppártra van szüksége Brüsszelnek, aminek a választások után is meg kell maradnia. HIRDETÉS Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta az EPP magyar tagszervezeteinek elnökeit.

A megbeszélésen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a pártvezetők az aktuális nemzetstratégiai és európai politikai kérdéseken túl egyeztettek az európai parlamenti választási felkészülésről annak érdekében, hogy a májusban megújuló EP-ben a lehető legerősebb legyen a magyar képviselet.

Szóba kerültek továbbá a magyar kormányzati segítséggel a határon túl megvalósuló gazdaságfejlesztési programok is, melyek eredményesen szolgálják a magyar közösségek szülőföldön maradását és boldogulását.

Frissítve ma: Orbán Viktor kormányfő többnapos látogatást tesz a jövő héten Erdélyben(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/erdelyi-hirek/orban-viktor-kormanyfo-tobb-napos-latogatast-tesz-a-jovo-heten-erdelyben)

Többnapos körút erejéig Erdélybe látogat a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Krónika értesülései szerint felkeresi egyebek mellett Kolozsvárt, Nagyszebent és a Székelyföldet is. ű

Orbán Viktor beszédet mond a felújított Protestáns Teológiai Intézet újraavatási ünnepségén Kolozsváron, 2017. szeptember 30-án • Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az UBM Feed Románia csütörtökön jelentette be, hogy május 10-én, pénteken a magyar kormányfő részvételével rendezik a társaság takarmánykeverő üzemének avatóünnepségét a Maros megyei Kerelőszentpálon. Az eseményen Orbán Viktor beszédet is mond. Az UBM csoport, az East Csoport és az Oprea Avicom tulajdonában levő UBM Feed az eddigi legjelentősebb, magyar tőkével megvalósuló romániai agrárberuházás, amely a térség agrár ágazatának kiemelkedő beruházását valósította meg a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő településen. A cég lapunkkal közölte, a 15 millió euró összértékű beruházás eredményeképpen az ország legnagyobb független (nem saját integrációba gyártó) takarmánykeverő üzemét hozta létre.

Az UBM Feed Románia csütörtökön jelentette be, hogy május 10-én, pénteken a magyar kormányfő részvételével rendezik a társaság takarmánykeverő üzemének avatóünnepségét a Maros megyei Kerelőszentpálon. Az eseményen Orbán Viktor beszédet is mond. Az UBM csoport, az East Csoport és az Oprea Avicom tulajdonában levő UBM Feed az eddigi legjelentősebb, magyar tőkével megvalósuló romániai agrárberuházás, amely a térség agrár ágazatának kiemelkedő beruházását valósította meg a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő településen. A cég lapunkkal közölte, a 15 millió euró összértékű beruházás eredményeképpen az ország legnagyobb független (nem saját integrációba gyártó) takarmánykeverő üzemét hozta létre.

A Krónika úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ezt megelőzően Kolozsvárra látogat, ahol többek között találkozik az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel. RMDSZ-es forrásból úgy értesültünk, hogy a kormányfő a kincses városban előadást tart a Sapientia–EMTE-n, erdélyi önkormányzati vezetőkkel ebédel, európai parlamenti képviselőjelöltekkel, illetve válaszúti gyerekekkel találkozik. Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsvárt megtekinti a felújítás alatt álló Szent Mihály-templomot is. Értesüléseink szerint Orbán Viktor a Székelyföldet is felkeresi.

Csütörtökön délután az RMDSZ hivatalosan megerősítette Orbán Viktor erdélyi látogatását. A szövetség hírlevelében közölt program szerint május 8-án az európai parlamenti választásról tárgyal meghívóival, az RMDSZ vezetőivel, illetve önkormányzati képviselőkkel, egyházi méltóságokkal és egyetemistákkal is találkozik. Magyarország miniszterelnöke és Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótájékoztatót tart az európai parlamenti választás témájában május 8-án, szerdán 15.20-tól az RMDSZ ügyvezető elnökségén, Kolozsváron.

Május 10-én a 9.30-kor kezdődő üzemátadó ünnepségen felavatja Románia legnagyobb takarmánykeverő üzemét Kerelőszentpálon, illetve délután ellátogat a Székelyföldi Jégkorong Akadémiára és a metodikai központba. A 15 órától kezdődő, a csíkkarcfalvi jégpályán zajló mérkőzés sajtónyilvános lesz.

A körút során Orbán Viktor ellátogat a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központba is. Május 9-én, csütörtökön részt vesz az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek Nagyszebenben rendezendő nem hivatalos csúcstalálkozóján, amelyet abból az alkalomból rendeznek az egykori szász városban, hogy Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának elnökségét.  Kelemen Hunor egyébként április elején úgy nyilatkozott, hogy az Európai Néppárt (EPP) magyar tagszervezeteinek vezetői közös kampányról is tárgyaltak Budapesten Orbán Viktorral és megállapodtak, hogy a magyar kormányfő májusban Erdélybe utazik.

kronika.ro

ElőzőPutyin és Trump közös nevezőn..
KövetkezőBudapestre látogat az osztrák alkancellár – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás