Hirmagazin
Image default
A nap videójaFőhírek

Orbán Viktor kötcsei beszéde – videó

A miniszterelnök elemezte a nemzetközi helyzetet a Dobozy-kúriában, majd kitért a választási kampány legfontosabb feladataira is.

Ahogy arról médiánkon beszámoltunk, Orbán Viktor kötcsei beszédét először közvetítették élőben. A miniszterelnök csaknem egyórás helyzetelemzését és politikai szezonnyitóját ebben a videóban újra megnézheti:

Facebook-post/videó

Kapcsolódó:

Orbán Viktor: A kiskakasból soha nem lesz nagykakas..

A kötcsei pikniken mondott beszédet a miniszterelnök, előbb nemzetközi kitekintést adott, és arról beszélt, hogy Európa a felbomlás felé halad, a jövő évi választás tétjeként pedig arról beszélt, hogy két út áll az ország előtt, de kiemelte, a kormánypártok az esélyesek, és csak ezt az esélyt kell valóra váltani. Azt is bejelentette, hogy Orbán Balázs lesz a kampányfőnök, és azt is, hogy lesz újabb nemzeti konzultáció.

A hazai jobboldal 2004 óta már huszonegyedik alkalommal gyűlt össze a kötcsei Dobozy-kúriában. Az éves Polgári Piknik a jobboldali–konzervatív értelmiség és politikusok legfontosabb találkozója, ahol megvitatják az előttük álló feladatokat. Az eddig zárt körű esemény az idén részben nyilvános volt, így a leginkább várt programpontja, Orbán Viktor beszéde is.

A második magyar űrhajós, Kapu Tibor beszéde után a miniszterelnök lépett a mikrofonhoz, és csak hosszú taps után tudta elkezdeni beszédét. Azzal nyitott, hogy a nyáron összeállított győzelmi tervről számol majd be, de kitért arra is, hogy ezúttal a nyilvánosság miatt más lesz a beszéd, a megszokott kiszólások, trollkodások elmaradnak. Elismerte, hogy az ellenfeleik miatt kellett a nyilvánosság, mert ők bevezették a titkosságot, és akkor a kormányoldalnak nyíltan kell játszania.

„Mi mindig azt csináltuk, amit mondtunk, és azt teljesítettük is”

– mondta a miniszterelnök, és sorolta a beváltott választási ígéretek sorát. Szerinte erre épül a bizalom, amely miatt sorra nyerték a választásokat, és úgy véli, a következő választásnak is ez lesz a kulcsa: kiben lehet bízni?

„A Tisza ezüsttálcán kínálta fel a fejét, fogadjuk el” – jelentette ki arra utalva, hogy az ellenzéki ellenfél elismerte, ha választást nyer, akkor egészen mást fog csinálni, mint amit most ígér. Úgy látja, a Tisza Párt elhozta a balhépolitikát, ezt jelzi az is, hogy épp Kötcsére kell most jönniük. „Erre kell felkészülnünk. Ez nevezhetjük kiskakas-politikának, amelynek három ismérve van. Ott kakaskodás van, melldüllesztés, nagyot mondás. Ott mindig a kiskakas áll a világegyetem középpontjában. A harmadik ismérv pedig, hogy

a kiskakasból soha nem lesz nagykakas”

– mondta Orbán Viktor.

Felidézte, hogy a tavalyi előadása arról szólt, hogy a nyugati civilizációt Közép-Európa mentheti meg. A magyaroknak ebben küldetésük van, amit „ismerünk és büszkén vállaljuk is”. Az előadás első felében ezúttal is a nemzetközi kérdésekre tért ki a miniszterelnök.

Felsorolta az elmúlt egy év nagy kérdéseire kapott válaszokat. Új amerikai elnök és politika lett, szerinte most az amerikai vezetés felismerte, hogy a globális kereskedelmi rend nem tartható fenn, új amerikai stratégia van, aminek a lényege, hogy az amerikaiak szembenéznek a tényekkel. Ilyen, hogy Kínának demográfiai, technológiai, tőkeelőnye és csökkenő katonai hátránya van. A másik realitás, hogy Oroszország a háborút megnyerte, az orosz győzelem visszafordíthatatlan, ezt beismerte Amerika – mondta a kormányfő. Az Egyesült Államok vesztésben van a Csendes-óceáni térségben, Kína lassan, de biztosan integrálja az ottani országokat, az Európai Unió pedig gyenge és az is marad – tette hozzá.

„Az Egyesült Államok ezért meg akarja erősíteni az országát, minden lépés ezt szolgálja” – magyarázta Orbán Viktor. Ezért bontja szét a globális gazdaságot. Az is része ennek, hogy a demokráciaexportnak vége, viszont visszatérnek a nagyhatalmi politikához.

Európa a szétfeslés és a széttagolódás állapotába lépett

Úgy látja, hogy Európában a legfontosabb kérdés, hogy talpra ál-e a gazdaság. „Aligha” – mondta, és hozzátette, hogy Németországban stagnál a gazdaság, Franciaországban folyamatos a kormányválság és óriási a hiány, míg Lengyelországban most egyenlítődnek ki az erőviszonyok. A V4 viszont feltámad, ha nyer Andrej Babis Csehországban.

A háborúról Orbán Viktor azt mondta, továbbra is zajlik a finanszírozási verseny, szerinte az oroszokat meggyengíti, az uniót megrokkantja. Úgy látja, Ukrajnát most osztják fel. Korábban ütközőállam volt, amely félig orosz, félig nyugati befolyás alatt állt. Most a biztonsági garancia Ukrajna felosztását jelenti, elfogadták azt, hogy lesz orosz zóna, ez Ukrajna 20 százaléka, erről már nincs is vita, az a kérdés, hogy hol jöjjön létre demilitarizált zóna.

„Lesz egy orosz zóna, egy demilitarizált zóna és egy nyugati zóna”

– jelentette ki.

Az unió jövőjére is kitért, ennek szerinte az alapszáma az, hogy 2008-ban a világ teljes gazdasági teljesítményének 23 százalékát adta az USA, Európa pedig 25-öt, ma pedig az Egyesült Államok 26,8, Európa 17,6 százalékon áll. „Ez azt mutatja, hogy nem szükségszerű, hogy ott legyünk, ahol vagyunk. Csak nem vezették jól az európaiakat” – mondta. Az EU jelen pillanatban a szétfeslés és a széttagolódás állapotába lépett – jelentette ki. Egy nemes kísérlet lehangoló végeredménye lehet az EU – tette hozzá.

A miniszterelnök felidézte, hogy az eredeti uniós cél a gazdasági siker, a legnagyobb szabadkereskedelmi övezet létrehozása volt Lisszabontól Vlagyivosztokig, ehelyett az Egyesült Királyság kilépett, az oroszokkal minden kapcsolat megszakadt, és a kínaiak karjaiba kergettük őket, míg a törököket és a Balkánt sem sikerült integrálni. A kudarc okaként azt jelölte meg, hogy az eredeti gondolat a közös piac volt, ehelyett politikai és gazdasági unió lett a cél, amelynek a vége az európai egyesült államok. A közgazdászok szerint ez azonban nem működőképes modell. „A 2028–2035-ös költségvetést ha sikerül is elfogadni, akkor ez lesz az EU utolsó hétéves költségvetése, ha ez így folytatódik” – prognosztizálta.

Az elméleti kiutat abban látja, hogy az uniót alapjaiban újra kell szervezni. Át kell alakítani körkörös szervezetté, amelynek a szélén helyezkednek el azok az országok, amelyek a katonai biztonság és energiabiztonság terén akarnak partnerek lenni, itt lehet Törökország, Ukrajna vagy az Egyesült Királyság. A második kör azoké, akik közös piacot akarnak. A harmadik kör pedig azoké, akik közös pénzt is akarnak, közös költségvetéssel. A negyedik körben azok az országok lesznek, amelyek politikai szempontból is össze akarják hangolni a tevékenységüket.

„Ha át tudunk állni egy ilyen rendszerre, akkor túlélheti az EU a következő tíz évet”

– mondta Orbán Viktor.

A magyar gazdaság túlélésének útja

A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság azért tudott túlélni, mert levált az európai szabályozásról, logikáról. Ilyen, az európaitól teljesen eltérő megoldások közé tartozik szerinte munkanélküliség kezelése, az adórendszer, a családtámogatás, az öröklési szabályok, a tranzakciós illeték, a szektorális adók, a rezsicsökkentésre épülő energiapolitika, a kifektetések támogatása, az otthonteremtés, a nők anyagi biztonsága. Ezek lényegi, mély különbségek Orbán Viktor szerint, és ez tett lehetővé egy működő gazdasági modellt, amit visszaigazoltak a választási eredmények. „Kell, hogy a kenyér szélére is jusson a vajból” – összegzett.

A kormányfő szerint e lépések helyett az unióban most a közös eladósodásban látják a megoldást, és ehhez célnak Ukrajnát szemelték ki, vagyis a biztonságot. „Ez tévedés” – jelentette ki. Az ukrán tagság beleviszi az Európai Uniót a háborúba, mert lehetetlen, hogy ha megtámadnak egy tagot, akkor a többi ne siessen a segítségére – tette hozzá. Ehhez ráadásul szerinte nincs pénz, még a versenyképesség visszaállítására sem.

A miniszterelnök úgy véli, az EU mellékszereplő marad a világpolitikában, nagy konfliktusokkal leépül a jóléti állam, kiépülnek a vegyes társadalmak, felbomlik emiatt az egységes jogrendszer és a közrend is. Ezzel kell szembenéznie az Európai Uniónak a következő években – jelentette ki. Európa elszalasztott fontos lehetőségeket, mert nem volt megfelelő vezetése, és mert nem voltak stabil tagországi kormányok.

A háborút úgy értelmezte a kormányfő, hogy az orosz cél a nyugati térnyerés korlátozása. A kínai cél a multipoláris világrend. Az ukrán cél, hogy a pénzügyi támogatás fenntartása és a gazdasági összeomlás elkerülése. Az európai cél az ukrán hadképesség fenntartása, és az USA benn tartása. konfliktusban. Az amerikai cél gazdasági egyezség Oroszországgal, és Európa kiszolgáltatottságának fenntartása – magyarázta. Azt javasolja Orbán Viktor, hogy Európának egyezséget kellene kötnie Oroszországgal, mert amíg tart a háború, addig nem lehet nyitni India és Kína felé. „Amíg tart a háború, ebben nem lesz változás” – zárta a külpolitikai témákat.

Két út áll most az ország előtt

A belpolitikai helyzetre rátérve két utat vázolt fel: az egyik, hogy rákötjük Magyarország kocsiját a brüsszeli szerelvényre, ezt mondja a DK és a Tisza Párt is. A másik, hogy kitartunk a több mint tíz éve épített rendszerhez – tette hozzá Orbán Viktor, és szerinte ha elfogadjuk Brüsszel politikáját, annak súlyos következményei lesznek: közös háború, közös gazdaságpolitika, közös adósság.

„Brüsszelben fogják a mentelmi joggal az ellenzék vezetőjének a kezét” – mondta Orbán Viktor, és hozzátette, a Tisza Párt új gazdasági „tótumfaktuma” az Erstétől érkezik, onnan kapja a pénzét.

A másik lehetőség kitartani a programunk mellett, munka alapú állam, kimaradás a háborúból és a közös adósságból, nemzeti energiapolitika, migráció elutasítása, a V4 újraszervezése, kapcsolatosok az USA-val, Kínával és Oroszországgal – mutatott irányt a miniszterelnök.

„Mi vagyunk az esélyeket, mi vezetünk, most 106 körzetből nyolcvanat megnyernénk, megvannak a jelöltjeink, vannak valós szervezeteink, erősödő digitális képességeink és célzott gazdasági programjaink” – mondta Orbán Viktor. A gazdasági lehetőségeket szerinte blokkolja a háború, ezért a célzott programokat fél évvel el kellett halasztani. Most ezek elindultak: július elsejével adómentes a csed és gyed, felével nőtt a családi adókedvezmény, szeptemberben elindult az Otthon Start, érkezik a nyugdíjasok utalványa, októberben jön a háromgyerekes anyák adómentessége, jön a nyugdíj-kiegészítés, utána januárban kifizetik a fegyverpénzt, és jön a 40 év alatti kétgyerekes anyák adómentessége, a 13 százalékos minimálbér-emelés, és február elején a 13. havi nyugdíj. „Minden egyes vállalásunkat meg fogjuk valósítani” – közölte a kormányfő.

Az ígéretek betartása kevés a győzelemhez, az esélyességet valóra kell váltani – mondta, és bejelentette: a győzelmi terv végrehajtására Orbán Balázst jelölte ki a párt elnöksége. „Most mindenkinek a fedélzetre kell jönnie a digitális területen is. Ha nem alkalmazkodunk, akkor veszítünk” – mondta.

Lesznek békemenetek, jönnek szakpolitikai viták, lesz mozgósítás, sőt nemzeti konzultáció is a Tisza Párt adóváltoztatási terveiről.

„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek” – jelentette ki Orbán Viktor.

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek