Még a magyar kormánnyal rendszerint kritikus brit gazdasági napilap is foglalkozott az Orbán Viktor által bejelentett családbarát lépésekkel, nem is akárhol, hanem címlapon. Ismert, a magyar miniszterelnök vasárnapi évértékelőjén az elmúlt évtized legnagyobb hatású családpolitikai programját jelentette be, úgy látszik, a nyugat-európai elit ingerküszöbét is elérte a dolog.
“A magyar kormány a családok támogatásáról szóló döntéseivel egész Európa számára is világossá tette, hogy a bevándorlással szemben a gyermekvállalást helyezi előtérbe.” – így reagált a Fidesz nevében Kocsis Máté frakcióvezető az Orbán Viktor által bejelentett hét pontos családvédelmi akciótervre.
Jelen állás szerint a mainstream nyugat-európai sajtó ingerküszöbét is elérte a páratlan kezdeményezés, erről számolt be Varga Mihály, pénzügyminiszter közösségi oldalán. “Az ellenzék szerint nem történt semmi, ezzel szemben az Orbán-kormányt gyakran bíráló Financial Times ma címlapon hozza a családvédelmi programot. Mégis történt?” – írta némi iróniával a politikus.
Ahogy beszámoltunk róla, hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor a Várkert Bazárrban tartott vasárnapi évértékelőjén. A miniszterelnök ismertette, hogy hét intézkedésről döntött a kormány, ezek évente a költségvetés fényében kiegészülhetnek újakkal.
- Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását.
- Bővítik a csok kedvezményes hitelét.
- Már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállal át Magyarország Kormánya.
- Azok a nők, akik akik legalább négy gyermeknek adtak életet, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól.
- Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja.
- Megvalósítják a teljes bölcsődei ellátást.
- Bevezetik a nagyszülői gyedet.
A korszakalkotó program elkészültét a miniszterelnök beszédében azzal indokolta, hogy a bevándorlás helyett a gyermekvállalást kell ösztönözni.
Forrás: vilagfigyelo.com, Hirmagazin.eu