Az 56-os hősök érezték, ha folytatódik a szovjet világ, a magyar életből semmi sem marad, mindent felmar a vörös iszap – mondta Orbán Viktor kormányfő a Zeneakadémián tartott ünnepi beszédében.
Méltó és igazságos, hogy nemzeti ünnepünk záróakkordjaként a Zeneakadémián hajtsunk fejet a forradalmárok előtt – kezdte beszédét Orbán Viktor. A kormányfő felidézte, hogy 1956. október 22-én Cziffra György Bartók második zongoraversenyét, ami után a közönség fellelkesülve letépte a falakról a kommunista gyalázatot.
1956. október 23-án a magyar nemzet ősi jussát követelte vissza, szabadon akart dönteni arról, miként éljen – emelte ki.
„És mi akkor is magyar, vagyis európai életformát akartunk magunknak. Szabad és független Magyarországot a nemzetek Európájában. És ebben nem is volt ellentmondás, mivel Európa nyugati fele akkor még valóban a szabad nemzetek közös hazája volt” – mondta.
Amikor 1956 hőseire gondolunk, fiatalokat látunk magunk előtt. Pesti srácokat és lányokat, akik fegyvert emeltek megszállóik ellen, kart karba öltve meneteltek Budapest utcáin. Vitte őket fiatalságuk és a hit, hogy fordíthatnak országuk sorsán – fejtette ki a miniszterelnök.
Így folytatta:
az 56-os hősök érezték, ha folytatódik a szovjet világ, a magyar életből semmi sem marad, mindent felmar a vörös iszap.
Mindent felforgat és szétdobál, ami az életnek értelmet ad, amiből otthont, hazát építhet az ember. Tizenegy évvel a világháború után mindenki tudta, hogy a kommunizmus a nagy szétdobáló. Fegyvert fogtak, mert úgy látták, nem lesz más kiút – mondta Orbán Viktor.
Felismerték, hogy nekünk csak ez az egy hazánk van, nincs máshol helyünk a nap alatt, a mi álmaink csak itt születhetnek meg, csak a Kárpát-medencében hozhatjuk létre a közös alkotást, amit Magyarországnak és magyar kultúrának hívunk – fogalmazott.
A kormányfő Márai Sándort idézte, és azt mondta: haza csak addig van, amíg van, aki szeresse, aki áldozatot hozzon érte. Haza csak ott van, ahol hazafiak vannak, és ahol a hazafiak többen vannak, mint a muszkavezetők, az idegen zsoldban állók. A hitványság mindig összeadódik, a kérdés az, hogy a hazaiak hajlandóak-e összeadódni – tette hozzá.
Orbán Viktor szerint 1956-ban csodát tettünk és soha nem látott magasságokba emelkedtünk.
Ma is ebből élünk, igaz, nagy árat fizettünk érte, de a csodát nem adják olcsón. A szabadságharcosok a legtöbbet, a legszebbet, a legdrágábbat adták, amit egy ember a hazááért áldozhat – emelte ki a miniszterelnök, felsorolva, hogy mennyien vesztették életüket a forradalom során és után.
Se Európa, se Magyarország nem maradhat meg, ha szembefordul azzal, ami élteti, ha szakít a szabadsággal, függetlenséggel, kereszténységgel – emelte ki.
A kormányfő közölte: hálával tartozunk elődeinknek, hogy a mi magyar mivoltunk olyan szabadságharcokon forrhatott ki, ami nagyszerű és lovagias néppé tett minket.
Úgy vélte, a történelem folytonos kihívás, megmérettetés, alkalmassági teszt, és a válaszokon múlik egy nép sorsa, egy nemzet jövője, egy állam fennmaradása vagy bukása.
Könnyű természetes állapotnak tekinteni, hogy van egy független, szabad, nemes eszményekre épülő hazánk, de ezt a hazát nem ajándékba kaptuk – emlékeztetett Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint a magyar nemzet 1956 őszén „felsőbb osztályba lépett” egy olyan történelmi teljesítménnyel, amelynek erkölcsi kisugárzása érezhető volt az egész Földön.
Az ötvenhatosoknak köszönhetjük, hogy a történelem sötét óráiban, a szovjet megszállás alatt is „megőrizhettük a tartásunkat, felemelhettünk a fejünket”, mert volt mire és kikre büszkének lenni – idézte fel.
A miniszterelnök hangsúlyozta: az ötvenhatosok győztek, mert utódaikra a bátorság és a hősiesség nagyságát hagyták örökül.
Megjegyezte: a mai pesti srácok és lányok is, ha kellene, ugyanolyan fényesen helyt állnának, mint elődeik.
Orbán Viktor közölte: mi magyarok ezer év alatt nyertük el a tudást, hogy mindig az állandóra és a maradandóra tekintsünk, „Istenre, hazára, családra”.
„Ma sem választhatunk ennél jobb vezércsillagot”
– vélekedett.
Elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad. Gloria victis, dicsőség a hősöknek – zárta beszédét a Zeneakadémián.