Orbán Viktor március 15-én délután a Kossuth téren tartott beszédet. A kormányfőnek nem egy könnyű helyzetben állt ki az emberek elé: választás előtt áll az ország, a szomszédban közben háború zajlik, és emiatt az egyébként eddig a koronavírus járvány akadályát a vártnál sokkal jobban megugró magyar gazdaságot komoly veszélyek fenyegetik. Arról nem beszélve, hogyan tud tényleg kimaradni a háborúból Magyarország – mely ma épp szabadságharcának évfordulóját ünnepli.

A Kossuth térre több százezres nagyságrendben érkezett a tömeg a Békemenetről.

Az eseményekkel egyidőben az ellenzék is nagyszabású, kormányváltónak nevezett tüntetést tartott.

A beszédet nyomon követheti videón is:

Orbán Viktor Miniszterelnökünk beszéde:

Egész jól nézünk ki, talán még sosem néztünk ki olyan jól, mint éppen ma – kezdte a beszédét a tömeghez szólva a miniszterelnök.

Emlékeztetett, hogy legutóbb október 23-án azért jött össze a Békemenet, hogy megüzenjék a „kormány mögé vágyakozó baloldalnak, hogy nem oda Buda.” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy most már úgy látja, „nem oda Pest sem.”

A miniszterelnök ezután elmondta, hogy az azóta tartó harc jól alakult, az ellenzék a szétesés szélén áll.

– Az üstökösnek hitt miniszterelnök jelöltjük mára csak egy földbe csapódott, kihűlt kődarab. És vele együtt beleállt a földbe az egész baloldali miskulancia. Ma együtt sóhajt az ország, hogy micsoda szerencse, hogy most nem ezeknek a kezében van Magyarország kormányrúdja. Végső kétségbeesésükben idehívták Donald Tuskot is Lengyelországból. Idehozták azt a lengyelt, akit otthon is szégyellnek, aki saját pártját is szétverte. Donald Tusk maga a fekete macska, aki bajt hoz az emberre. Régi tanács, hogy sohase akadályozd meg abban az ellenfeledet, hogy hibát kövessen el! – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor erős beszédet mondott a Kossuth téren / Fotó: Pozsonyi ZitaOrbán Viktorra várt a tömeg a Kossuth téren / Fotó: Pozsonyi Zita

Veszély idején az ország együtt dönt a jövőjéről – tért át más témára a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ilyen időkben a magyarok összejönnek, hogy döntsenek az ország sorsáról, közösen, minden magyar. Orbán azt mondta, nem csak azok vannak itt, akiket a szemünkkel látunk, hanem őseink és eljövendő gyermekeink is, a jövő hősei.

Komoly dolgokról kell beszélnünk mondta a miniszterelnök: háborúról és békéről, a haza üdvéről és a fenyegető veszélyekről – mondta Orbán Viktor.

Mióta az eszünket tudjuk, a magyarok mindig ugyanazt akarták: legyen béke, szabadság és egyetértés, így mondták 1848-ban a márciusi ifjak. De ez nem maradhat puszta óhaj, mert akkor elszáll, mint egy könnyű lehellet.

A békéhez, szabadsághoz, egyetértéshez ugyanarra van szükségünk: erőre.

Gyenge nép nem kap békét, legfeljebb megkegyelmeznek neki, gyenge nemzetnek nem jár a szabadság, legfeljebb hamis gulyás a barakkjába. – mondta a miniszterelnök.

A béke, szabadság és egyetértés az erős népek jutalma. Övék a béke, a biztonság és a nyugodt élet. Az ő hajójuk mindig révbe és, őket kedveli a szerencse, ők mindig a talpukra esnek. Ezért álmodott Széchenyi és a többiek erős országot és ezért álmodunk erről mi is. Ez az erős ország nem szakadhat ki a népek naprendszeréből de mindig saját tengelye körül forog. Ehhez erő kell, ezt az erős Magyarországot építjük évről évre, ezt tesszük 12 éve – mondta Orvbán Viktor. – Nem térített el ettől minket se árvíz, se migráció, és nem téríthet el ettől se a háború, se a baloldal április 3-án – mondta.

Orbán Viktor erős beszédet mondott a Kossuth téren / Fotó: Pozsonyi ZitaOrbán Viktor erős beszédet mondott a Kossuth téren / Fotó: Pozsonyi Zita

A világ legszebb országa a mienk, a világ legtalálékonyabb emberei születnek itt, akik össze és szétforgatható kockát fabrikálnak, akik vakcinával terítik le a vírust, és ez a jószívű emberek országa is, Szent Erzsébettől az életükért futó embereket ma is segítőkig.

Mindez szép, de erő nélkül mit sem ér, legyen előbb erőnk és aztán legyen igazunk. 15 milliónyian vagyunk a világban, nálunk hatalmasabb országok látókörében élünk. De ez nem ok a kishitűségre, a félelemre és az önfeladásra. Az erő nem csak izom kérdése. Az oroszlánt nem lehet lebirkózni, de lehet homokot szórni a szemébe.

A medve szkanderben verhetetlen, de lehet az orrába karikát és láncot fűzni.

A farkast verembe lehet csalni és mi tudjuk, hogy a vadkanból is lehet pörköltet csinálni.

– Egy országnak először is a lelkében kell erősnek lennie. Mi magunk tűzzük ki a céljainkat és nem hagyjuk róla lebeszélni magunkat, nem ostorozzuk magunkat, nem hajlongunk, nem kushadunk és nem rejtjük véka alá a véleményünket akkor sem, ha ez nem tetszik másnak. Nem akarjuk, hogy mindenkinek tetsszünk, mert ez lehetetlen és nekünk sem tetszik mindenki – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem kell félni a változásoktól, mert mindig az vitte előre Magyarországot és juttatta oda, ahol most van.

Kétszázezerrel több gyerek született, mintha a baloldal maradt volna kormányon. Aki dolgozni akar, annak jut is munka.

Van nemzeti alkotmányunk és egymillióval több állampolgárunk és mind a 15 millió magyarnak van anyaországa, egy az ország, egy a haza és egy nemzet – mondta a miniszterelnök.

És végre van belevaló külpolitikánk: képesek vagyunk lezárni határainkat a migráció előtt, lesz erős haderőnk, tekintélyt parancsoló egyetemeink, a világ sportrendezvényei egymásnak adják a kilincset. A magyar név megint szép lesz, mert a világ csak azokat tiszteli, akiknek van merszük és erejük, hogy kiálljanak magukért- mondta Orbán Viktor.

Háború

Az is tisztáznunk kell, hogyan állunk a háborúval. Emberemlékezet óta nem volt ilyen március 15-énk, a szomszédunkban kitört a háború, katonáinknak és rendőreinknek már a déli határ mellett a keleti határon is fegyverrel kell vigyázni a biztonságunkra.

Itt dörömböl az ajtónkon az nyugaton már ismert energiaválság. Két évet töltöttünk el azzal, hogy egy száz éve nem látott járványt leküzdjük. És akkor még itt a baloldal is. Most nincs helye a kapkodásnak és egyetlen rossz döntésnek sem. Magyarország a világok határán fekszik, Kelet és Nyugat között. Itt a háborúkat nem értünk vívják, úgy szokott leni, hogy akárki győz, mi rajtavesztünk. Közép-Európa csak egy sakktábla, Magyarország is csak egy bábu. Hol az egyik nagyhatalom akar minket a frontvonalba tolni, hol egy másik. Akár fel is áldoznak minket! Történelmünkből jól ismerjük a háború természetét. Vannak olyan országok, akik háborúval akarják elérni céljaikat, de mi tudjuk, hogy az a legjobb háború, amelyiket sikerül elkerülni.

– Oroszország az orosz érdekeket nézi, Ukrajna Ukrajnáét. Se az Egyesült álamok, se Brüsszel nem fog magyar fejjel gondolkodni, ammagunk érdekeit nekünk kell képviselni. A mi érdekünk az, hogy ne legyünk gyalogáldozat valaki más háborújában. Ezzel a háborúval mi semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszthetünk. Egyetlen magyar sem kerülhet az ukrán üllő és az orosz pöröly közé. Ezért se katonát, se fegyvert nem fogunk küldeni a harcterekre! – jelentette ki Orbán, hozzátéve, hogy a baloldal bele akar támolyogni a hűborúba és ezt nem lehet engedni.

A nők a békét akarják megnyerni és nem a háborút és úgy látszik, megint az asszonyoknak van igazuk, mondta Orbán Viktor Novák Katalin, új köztársasági elnököt idézve.

A nők tudják, hogy egy embert felnevelni húsz év, elpusztítani húsz másodperc. A nők nem a háborúzó feleket, hanem a menekülő anyákat, gyermekeket látják, épp ezért a legjobb időben lett női köztársasági elnöke Magyarországnak á monda a miniszterelnök.

Ennek a háborúnak nem szabadott volna megtörténnie. Magyarország mindent megtett a béke érdekében. nem zárhatjuk ki, hogy a választás napján még dörögnek a fegyverek a szomszédban. De a háborús veszély nem csökkenti, hanem az egekbe emeli a választás tétjét. Békepárti jobboldal, vagy háborús baloldal, építkezés, vagy rombolás. Előre, vagy hátra. Aki a békére és a biztonságra szavaz, az a Fideszre szavaz – mondta a miniszterelnök.

Gender

Nem tudjuk, mi lesz a háború vége, minden eshetőségre készen kell állni.Olyan kormány kell, amelyik nem most merészkedik ki először a nyílt vízre, ez most nem az amatőrök órája. Mi már sokszor láttunk karón varjút és sokan vagyunk, erősek vagyunk, ezért a népszavazást is meg fogjuk nyerni és megállítjuk a genderőrületet Magyarország határán: az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén!

Hazánkra nagy veszélyek leselkednek és nagy veszély ellen a nagy győzelem a legjobb orvosság. Meg is van erre minden esélyünk, feltéve, ha az előttünk álló 19 napban mindenki elvégzi ammunka ráeső részét.

Egyszer megkérdeztem Schwarzeneggert, hány fekvőtámaszt csinál egy nap, azt mondta: Csak onnan számolom, amikortól már fáj. A kampány is ilyen, ilyenkor a fájdalom a barátunk, ilyenkor kell rátenni még egy lapáttal – mondta Orbán, megtéve minden magyar választások legnagyobb ígéretét:

Megnyerjük, és akkor béke, biztonság, nyugalom lesz Magyarországon!

Induljunk és nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját, adjuk meg nekik ami jár, nem másért, hanem egymásért, Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – zárta beszédét a miniszterelnök.

blikk

Hirmagazin.eu