-1.7 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Orbán Viktor: A kormány teljesíti a Bizottság kéréseit, de mindig újabb és újabb kérések érkeznek majd

Dátum:

Megosztás:

A magyar kormány teljesíti az Európai Bizottság kéréseit, de abból kell kiindulni, hogy mindig újabb és újabb kérések érkeznek majd

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely hétfőn jelent meg a Budapester Zeitung című német nyelvű lap hírportálján.

A legfrissebb hírek itt!

A kormányfő a magyar-német kormányzati kapcsolatokról elmondta, hogy

A NÉMET SZÖVETSÉGI KORMÁNY PROGRAMJÁT „EGY VILÁG VÁLASZTJA EL” A MAGYAR KORMÁNY PROGRAMJÁTÓL,

a német kormányt alkotó koalíció legnagyobb ereje, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig „a legmagyarellenesebb párt Európában”.

Így

komoly erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy áthidalhassuk a két ország között egyre több területen meglévő különbségeket

– emelte ki Orbán Viktor.

A legnagyobb ellenzéki erőtől, a jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló, ugyancsak ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) pártról szólva kifejtette, hogy „az államközi kapcsolatok fontosabbak a pártok közötti kapcsolatoknál”, ezért „kénytelenek vagyunk feláldozni az AfD-vel való kapcsolatokat a lehető legjobb kormányközi kapcsolatok oltárán”, hiszen „a német demokrácia sajátossága, hogy ha lépéseket tennénk az AfD-vel kapcsolatban, az kihatással lenne a kormányközi kapcsolatokra”.

Hozzátette, hogy

A CDU „MAGYAR SZEMPONTBÓL MA MÁR BALOLDALI PÁRT”, ÉS UGYANEZ ÉRVÉNYES A BAJOR CSU-RA IS.

A magyar-német viszonnyal összefüggésben arról is szólt, hogy „Németország multikulturális társadalommá vált”, és „a magyar társadalom sokkal pluralistább, szabadabb és békésebb, mint a német társadalom”.

A legfrissebb hírek itt!

Mint mondta, Németországban „liberális hegemónia uralkodik”, vagyis „csak egy narratívának van helye a nyilvánosságban”, és „aki ettől eltér, az már nem létezik ezen nyilvánosság számára”, Magyarországon viszont „a közbeszéd pluralista struktúrájú”.

Aláhúzta:

Németországban, de általában Nyugat-Európában is kettős mércét alkalmaznak, amit mi, magyarok semmiképpen nem tűrünk,

ugyanakkor nincs értelme a Németországgal kialakult „politikai feszültség” fokozásának, mert „az együttműködés sokkal fontosabb”.

Arról is szólt, hogy

a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai fog hozzánk költözni, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország

Hozzátette, hogy „az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók”, ezért Magyarország is szívesen látja a menekülteket, de csak ha nyugatról érkeznek.

Az ukrajnai háborúról szólva kifejtette: „Európa jelenleg úgy támogatja Ukrajnát, hogy a kontinens egy eszkalációs spirál irányába kényszerül”, és „ha nem állítjuk meg ezt a folyamatot, akkor mi magunk is háborúba kerülünk, bár ezt eddig nem akartuk”.

Mint mondta,amit az EU

most tesz, az teljesen tönkreteszi racionális és geopolitikai érdekeit

a szankciókról szóló döntések „kizárólag erkölcsi és érzelmi alapon születtek”. Jelezte: Németország látogatása során is hiába kereste „a német energia- és szankciós politika racionális magját”.

Azokra a kérdésekre, hogy mit kellene tennie Európának, azt mondta, hogy „háborúkat gyenge államférfiak is kiválthatnak, de erősek kellenek a békefolyamat kezdeményezéséhez és a háborúk lezárásához”, így a német kormány remélhetőleg „előbb-utóbb belenő abba a szerepbe, amelyet Németországnak az európai súlya okán valójában be kellene töltenie”. Abban is lehet reménykedni, hogy visszatér Donald Trump volt amerikai elnök és Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő.

A legfrissebb hírek itt!

Hozzátette: a háború „nem ukrán-orosz tárgyalásokkal fog véget érni, ehhez amerikai-orosz tárgyalásokra is szükség van, amíg azonban a két félnek nem egyértelmű érdeke a béke, addig a háború folytatódni fog”.

Arról is szólt, hogy a kormány „tudatosan nem hánytorgatja fel” az ukrajnai magyar kisebbség és a jogaik elleni „támadásokat”, de ez „nem jelenti azt, hogy amnéziában szenvednénk”. A háború után a magyar kisebbség jogait is garantáló, átfogó megállapodást kell kötni a magyar-ukrán együttműködésről.

Az EU jövőbeli nemzetközi szerepéről kifejtette, hogy a biztonság- és védelempolitikában „több EU-ra van szükség”, a közösségnek „a saját szuverenitása érdekében sokkal többet kell tennie katonai téren”. A tagországoknak is több pénzt kell biztosítaniuk a fegyverkezésre és a védelemre, így az EU „akár be is tölthetné az Egyesült Államok kivonulása által felszabaduló geopolitikai teret”.

Az EU-s támogatások ügyéről kiemelte, hogy az uniós intézményeket „fegyverként használják” a kormány politikai ellenfelei,

büntetnek minket, és nyilvánvalóan az uniós pénzzel zsarolnak,

aminek „nincs jogalapja, ez egész egyszerűen zsarolás”.

Mint mondta, a kormány nem vitatkozni akar, hanem együttműködni, így „nincs bajunk” az Európai Bizottság által kért 17 pont végrehajtásával. „Mindet teljesíteni fogjuk. De lefogadom, hogy közvetlenül ezután lesz egy 18., egy 19., és így tovább” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: „abból indulok ki, hogy ezután mindig újabb és újabb kérések érkeznek majd”.

A lengyelek is „mindent teljesítettek”, de „újabb követelések kerültek az asztalra” – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: „egyértelmű, hogy a lengyel kormányváltás kikényszerítéséről van szó”, és „végső soron Magyarország esetén is ez lehet a cél”.

A legfrissebb hírek itt!

Kiemelte: „feltételezem, hogy az év végén felszabadítják a nekünk járó pénzt”, hiszen „teljes mértékben eleget teszünk minden technikai követelménynek”, így „hamarosan semmi okuk nem lesz arra, hogy hosszú ideig megtagadják tőlünk a forrásokat”.

Arra számítok, hogy az év végéig alá tudjuk írni a szerződéseket az EU-val. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy pénz valóban érkezik-e majd,

de „Magyarországot pénzügyileg nem lehet sarokba szorítani” – mondta Orbán Viktor.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....