Home Főhírek Belföldi hírek Óraszámok és tantárgyak idén, az alsótól a középiskoláig

Óraszámok és tantárgyak idén, az alsótól a középiskoláig

A Nemzeti alaptanterv tavalyi bevezetése óta a mostani már a második év lesz, hogy az új rendszer szerint oszlanak el a tantárgyak és a tanórák.

Az új Nemzeti alaptanterv nyomán 2020. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben bevezették az új kerettanterveket, így 2021-től az elsősök és a másodikosok, felsőben az ötödikesek és a hatodikosok, a gimnáziumokban pedig már a kilenc-tizedikesek is átszabott óraszámokkal kezdik a tanévet – emlékeztetett az eudline.hu. Az alsósok óráit tekintve nem említettek jelentős változást. A felsősöknél marad a heti öt testnevelésóra, lesz kötelező erkölcstan-, dráma és tánc vagy hon- és népismeret óra, valamint maradnak kötelezően a természettudományos órák. Az informatikából digitális kultúra lett. A középiskolák esetében is vannak átalakuló órák és valamelyest csökkent az óraszám, a korábbi 35-36 helyett ezentúl csak 34 lehet a heti maximum.

Így áll össze az egyes évfolyamok órarendje:

Forrás: eduline.hu

 

Forrás: eduline.hu

 

Forrás: eduline.hu

 

infostar, eduline
ElőzőÁtadták a Nyugati pályaudvar megújult csarnokát
KövetkezőMost már biztos a drágulás: elszállt a búza ára, a liszt és a kenyér is követni fogja..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás