21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Operett- és musicalgálával indul 2016 az Operettszínházban

Dátum:

Megosztás:

forrás: MTI

Évek óta hagyomány, hogy január elsején gálaműsorral köszönti az újévet a fővárosi zenés teátrum. Ez alkalommal többek között Dolhai Attila, Kállay Bori, Oszvald Marika, Lévai Enikő, Langer Soma és Bordás Barbara lépnek színpadra.

 Operett- és musicalgálával indul 2016 az Operettszínházban

Nemcsak Budapesten lépnek fel a fővárosi művészek: január 2-án Sopronban a Novomatic Arénában, január 9-én Debrecenben, a Kölcsey Központban várják a zenés műfajok kedvelőit.

A Budapesti Operettszínház hírnevét öregbíti Peller Károly és Szendy Szilvi, akik Florida három városában (Coral Springs, Miami, West Palm Beach) adnak újévi koncertet a Salute to Vienna keretén belül. A társulat egyik fele jelenleg is Japán nagyvárosaiban turnézik, míg Essenben, a Colosseum Theaterben A Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musicallel január 3-ig összesen 15 előadást tartanak a színház más művészei.

Jövő tavasszal mutatják be Lévay Szilveszter legújabb darabját, a Marie Antoinette című musicalt, amit Kerényi Miklós Gábor állít színpadra és a jövő év folyamán Izraelben is vendégszerepel az előadás. A tájékoztatóban felhívták a figyelmet arra, hogy A Bajadér 2015-ös sikere után 2016 februárjában A denevér vendégeskedik majd a tel-avivi operában.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...