21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Önpusztító módon rohan a vesztébe Gesztesi Károly

Dátum:

Megosztás:

Önpusztító módon rohan a vesztébe Gesztesi Károly – állítja a Színes Ász. A lap úgy tudja – és ezt állítólag maga Gesztesi is megerősítette a Star magazinnak – hogy a színész napi három üveg rosét iszik meg, ami szerinte nem téma, de a szakember egészen másképp vélekedik erről.

Önpusztító módon rohan a vesztébe Gesztesi Károly
Budapest, 2012. augusztus 14.
Gesztesi Károly színész, a DTK – D. Tóth Kriszta Show TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában.
MTVA Fotó: Zih Zsolt

 

A lap által megkérdezett addiktológus, Dr. Funk Sándor általánosságban elmondta: ennyi alkohol napi bevitele már alkoholizmusnak számít – írja a Blikk.

Gesztesi Károly körül az utóbbi lassan egy évben egyre zavarosabb a helyzet. A színész saját bevallása szerint sem veti meg az alkoholt, aminek az utóbbi hónapokban már komoly következményei vannak.

Az alkohol irányítja a színész életét

Több előadás is elmaradt emiatt, legutóbb Győrben volt botrány, Gesztesi ugyanis a városba még megérkezett a kitűzött előadásra, de a színházba már nem, a darabot nem tudták lejátszani távolléte miatt.

Később többször is azt nyilatkozta, hogy semmi baja, csak néha megiszik egy-két pohárral, ahogy szerinte mindenki más is. Majd hamarosan forgatásra kerülő filmjéről beszélt, végül egy izraeli színházi intendánsi munkáról, amiről azonban – szintén lapértesülések szerint – az említett teátrumban mit sem tudnak. Pár napja izraeli nyaralásról jött haza, de a Színes Ász információi szerint a hazatérés óta rosszabbra fordult az állapota. A lap úgy tudja, hogy már teljesen az alkohol irányítja a színész életét, olykor az emlékezete is kiesik.

Az alkohol káros hatásai

– Az alkohol befolyásolja a memóriát – mondta Dr. Funk. – Ha a bevitel folyamatos, akkor a beteg idővel zavarttá válik.

A szakember szerint ilyenkor csak az elvonó segíthet, ám arra a családnak kell rábeszélni a beteget, hogy alávesse magát. Gesztesi a napokban interjút adott a Blikknek, amelyben izraeli útjáról is mesélt, és kijelentette: egyhamar nem szabadulunk tőle, vagyis nem szándékszik a Közel-Keleten hosszútávú munkát vállalni.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...