13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárÖnmagáért változik meg Király Linda: „Most már tudom, ki vagyok”

Önmagáért változik meg Király Linda: „Most már tudom, ki vagyok”

Budapest ― Az egészségét szerette volna visszanyerni Király Linda (36), amikor teljes életmódváltásba fogott.

Az eredménye meg is lett, az énekesnő újra boldog, laboreredményei folyamatosan javulnak, ráadásul a pluszkilók is csak úgy olvadnak le róla.

– Rég voltam ennyire jól! Ez az egész már rég nem arról szólt, hogy milyen a külsőm, hanem az életemet akartam visszakapni. Borzalmasak voltak az eredményeim, ám azóta sokat javult az állapotom, de addig megyek, amíg azt nem látom a vérképemen, hogy rendben vagyok – szögezte le a Blikknek Linda, aki a diéta mellett rendszeresen edz, gyógyszert szed, valamint hajszálpontosan betart minden orvosi utasítást.

Hatalmas változáson megy át testileg és lelkileg is, ez pedig a magánéletére is kihatással van. Szingliként vágott bele az életmódváltásba, és egy ideig nem is szeretne mással, csak magával foglalkozni.

– Hihetetlenül sokat fejlődtem az elmúlt időszakban. Ez az új életforma önismerettel és rengeteg meditációval jár, ami csak jót tett nekem. Sok mindent sikerült feldolgozni a múltamból, most már tudom, ki vagyok. Magánélet jelenleg nincs, csak magamra koncentrálok, és ha a lelkemben is rendet raktam, akkor bármi jöhet – tette hozzá mosolyogva Linda.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Pozsonyi Zita

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem