13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÖnként jelentkezett a gázoló, ez volt a legjobb, amit tehetett, ha már...

Önként jelentkezett a gázoló, ez volt a legjobb, amit tehetett, ha már cserbenhagyta áldozatát..

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták azt a szolnoki férfit, aki kijelölt gyalogos átkelőhelyen ütött el egy gyalogost, majd továbbhajtott.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség szemtanúkat keresett a 2020. június 30-án 8 óra körül Szolnok belterületén, a Verseghy úton történt közúti közlekedési baleset kapcsán.

Egy ismeretlen személy közlekedett egy szürke színű, Mercedes típusú személygépkocsival, mikor haladása során elgázolt egy idős asszonyt a kijelölt gyalogos átkelőhelynél, majd a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A gyalogos a baleset következtében – az elődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrségi felhívásnak köszönhetően a gépjárművezető önként jelentkezett a Szolnoki Rendőrkapitányságon, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a 29 éves férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel és eltiltották a vezetéstől.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work