forrás: hirado.hu/Helyi Híradók

A szennyvízhálózat kiépítéséért, járdaépítésért és saját egészségház létrehozásáért cserébe Siklósnagyfalu felajánlotta , hogy ideiglenes befogadóhelyet biztosít a migránsoknak. Az ötlet a megye déli szegletében található 480 fős település polgármesterétől származik, és egyelőre a lakosság sem tiltakozik ellene.

Siklósnagyfalu halmozottan hátrányos zsáktelepülés, ennek minden jellemzőjével. A faluban nincs központi szennyvízhálózat, hiányosak a járdák, nincs élelmiszerbolt, és a háziorvos is egy másik településről jár át a betegekhez. A lakosság nyolcvan százaléka roma származású és munkanélküli vagy közfoglalkoztatott. Kosztics József polgármester a Helyi Híradóknak azt mondta: a munkaerőpiacon csak alig húszan tudtak elhelyezkedni, de azért közfoglalkoztatás keretében százan kapnak munkát jelenleg is. A település adóbevétele minimális.

hirmagazin_2015-08-29_063805

A falu lélekszáma mindezek ellenére évről évre gyarapszik. A helyiek életvitele kiegyensúlyozott, a település tiszta. „Vigyázunk a rendre, a faluval sikerült megértetni, hogy ha szegények vagyunk is, nem kell koszosnak és mocskosnak lenni” – mondta a falu első embere.

„A hírekből tájékozódom és láttam a bevándorló családokat, gyermekeket az utcán feküdni. Tisztában vagyok a veszélyekkel, melyet a menekültek jelenthetnek, az esetleges terrorveszéllyel. Én mégis szívesen adnék nekik helyet. Amúgy is csak átmenetileg tartózkodnának itt, hiszen Magyarország nem végcél nekik” – indokolta döntését Kosztics.

A település első embere arra számít, hogy ha átmeneti befogadótábor épülne a falu határában lévő sportpálya melletti önkormányzati területen, akkor abból csak profitálhatna a település. Állandó lenne a rendőri jelenlét, még talán biztonsági kamerarendszer is épülne. Emellett megújulhatnának a beltéri utak és járdák, sőt a falu egy egészségházzal is gyarapodhatna.

Kosztics nem tart a kulturális és nyelvi különbségtől, hiszen Siklósnagyfalu jelenleg sem egységes ebből a szempontból: most is együtt élnek a lovári, a beás és a magyar származású emberek a településen.

Kosztics József közölte: ha egyértelmű válasz érkezne a kormányzat részéről az ideiglenes befogadótábor létesítésének ötletére, akkor népszavazást írna ki a faluban a kérdésről. A polgármester szerint, ha most kérdeznék meg, akkor 10 lakosból 8 igennel szavazna az akár ötszáz migráns elhelyezésére.

A megkérdezett helybeliek közel ötven százaléka támogatna egy ilyen kezdeményezést. Egy harminc év körüli férfi – aki a nevét mégsem árulta el – azt mondta: jöhetnének bevándorlók a falu határába, mert hely az van bőven, de azért fél is tőlük. „Láttam a tévében, hogy a menekültek elsősorban háborús területről érkeznek, ezért akár fegyvereik is lehetnek” – fejtette ki. Mások inkább kiskorú gyermekeiket féltették.

Egy ötven év körüli férfi határozottan ellenezte az elgondolást. Szerinte pont azért nem jó helyszín a menekülttábornak Siklósnagyfalu, mert nincs úthálózat, sem orvosi ellátás.

Abban mindenki egyetértett, hogy ha a táborlakók a helybeliek szokásaihoz igazodnának, akkor nem lenne baj velük. Ez azonban kevésbé valószínű, hiszen ideiglenes befogadóhelyként a táborlakók állandóan cserélődnek, így nem adódhat lehetőségük beilleszkedni a falu életébe.

Siklósnagyfalu lakói tehát nem mondtak nemet az átmeneti tábor ötletére. Bár él bennük félelem, mégis hisznek a falu vezetőjében és támogatják a döntéseit. A szomszéd településeken élők azonban egyöntetűen ellenzik a befogadóállomás létesítésének ötletét.