A börtönben lett öngyilkos a Lakatos Csaba hajtó ellen elkövetett merényletkísérlet egyik elítéltje, T. József – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. A férfi az alvilágban jól ismert Tanyi György testvére, aki szintén a Lakatos Csaba elleni támadás miatt töltötte tizenegy éves szabadságvesztését a Magyar Nemzet szerint.
A Lakatos Csaba elleni támadás 1996. november 13-án, az esti órákban történt.
TANYI GYÖRGY NÉGY CÉLZOTT LÖVÉST ADOTT LE A FIUMEI ÚTI SÍRKERT EGYIK ÉPÜLETE TETEJÉRŐL A SZOMSZÉDOS ÜGETŐN TARTÓZKODÓ FÉRFIRA.
Tanyi és társai, köztük a két testvére, János és a börtönben öngyilkosságot elkövető József előre megbeszélt szerepe az volt, hogy figyeljenek, amíg Tanyi György meghúzza a ravaszt és segítsenek neki elmenekülni.
Az áldozatot a mintegy 22-24 méterről leadott négy lövésből három találta el. Egy a nyakán, egy az ágyéki csigolyája mellett, egy pedig a bal combjánál. Az életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Tanyi Györgyöt előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt ítélték el, testvéreit pedig bűnsegédként. Az az alapügy ítéletéből
NEM DERÜLT KI, KI ÁLLT A TÁMADÁS HÁTTERÉBEN, DE AZ ALVILÁGBAN RÉGÓTA SUTTOGTAK RÓLA.