17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekOlyan rákkeltő, mint a cigaretta, mégis az egyik kedvenc élelmiszerünk

Olyan rákkeltő, mint a cigaretta, mégis az egyik kedvenc élelmiszerünk

Néhány évvel ezelőtt számos cikk jelent meg a napi hírekben azzal a súlyos szalagcímmel, hogy a szalonna legalább olyan káros az emberi egészségre, mint a dohányzás. 

A WHO hivatalosan is kijelentette, hogy a sült szalonna az emberi rákkeltő anyagok egyikének számít.

Bár azzal a felhívással, hogy a zsíros szalonna rendszeres fogyasztása nem támogatja az egészségünket, senkit nem lehet meglepni, hiszen mindannyian hallottuk már a rémhíreket a koleszterin káros hatásairól és arról is, hogy a sült húsokban és húskészítményekben keletkezett anyagok rákkeltőek lehetnek, azon felül, hogy a szív-érrendszer egészségét is negatívan befolyásolják.

Cigaretta és alkohol mellett szerepel a szalonna

A WHO úgy döntött, hogy felhívja az egyik legnépszerűbb élelmiszer, a szalonna veszélyeire is a figyelmet, éppen ezért vizsgálatokkal megalapozva, a rákkeltő anyagok listájában az arzén, azbeszt, cigaretta és az alkohol mellé rangsorolta.

Ezt ugyan sokan kritizálják, hiszen úgy gondolják, hogy millió egyéb rákkeltő anyag van a mindennapi használatban, amire érdemesebb volna felhívni a figyelmet és nagyobb kockázatot jelent, nem pedig a nyilvánvalót kiemelni. A feldolgozott húskészítményekről ugyanis tudjuk, hogy nem a legegészségesebbek a szervezet számára és csínján kell velük bánni.

Ne szalonna kerüljön minden nap az asztalra

Sok olyan élelmiszer van, amellyel riogatnak minket a médiában és nem állíthatjuk azt, hogy ezek a figyelmeztetések alaptalanok. Fontos, hogy a feldolgozott és félkész húskészítmények, főleg a bő olajban, zsírban sültek fogyasztását visszaszorítsuk, ha szeretnénk megőrizni magunk és családunk egészségét.

Emellett az is nagyon fontos, hogy olyan élelmiszereket iktassunk be a mindennapi étkezéseinkbe, amelyek képesek ellensúlyozni ezek hatását és antioxidáns, rákmegelőző tulajdonságokkal bírnak, mint a legtöbb zöldség és gyümölcs.

Forrás: tudasfaja.com

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work