Neked mi errőé a véleményed?

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.

„2018-ban volt egy nagyobb járvány Magyarországon, illetve Európa-szerte,az akkor igazolt 225 megbetegedésnek most kevesebb mint a felénél járunk” – mondta Nagy Anna. Az NNGYK kutatója szerint bár a betegség elnevezése kicsit egzotikus, de valójában nem kell elhagyni Magyarországot ahhoz, hogy megfertőződjünk.

A vírus már 2004 óta jelen van itthon is, és már az ország valamennyi területéről jelentettek megbetegedéseket. Ezek azonban általában csak elszigetelt esetek. Ha mégis egy helyen egyszerre több ember is megbetegedik, annak csak az az oka, hogy az adott területen több fertőzött szúnyog él.

Nagy Anna arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugat-nílusi láz többnyire tünetmentes, vagy nagyon enyhe lefolyású betegség.

Jellemzői nagyon hasonlók az influenzához: láz, hőemelkedés, ízületi fájdalmak, fáradékonyság, esetleg apró bőrkiütések. „Csupán az esetek körülbelül egy százalékában alakulhatnak ki idegrendszeri tünetek és ezek is döntően az idősebb korosztályt érintik” – hangsúlyozta a kutató.

„A legsúlyosabb esetben agyhártya- vagy agyvelőgyulladás alakulhat ki. Ennek tünetei az erős fejfájás, hányás, hányinger, szédülés, fényérzékenység, kettős látás és a tarkó kötöttsége. Ha valakinek idegrendszeri tünetei vannak, vagy ízületi izomfájdalommal járó, lázas állapot jelentkezik nála, esetleg még kiütéseket is tapasztal magán, akkor azonnal forduljon orvoshoz” – javasolta Nagy Anna

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ biológusa sajnálattal említette, hogy nincs védőoltás a nyugat-nílusi láz ellen. „Csak úgy védekezhetünk, ha elkerüljük a szúnyogcsípéseket” – tette hozzá.

Hanganyag

Forrás nyomán

Címváltoztatás

Hirmagazin.eu

ElőzőMegjöttek az első képek a dunakeszi légibalesetről
KövetkezőAlapvető változás jön a YouTube rövid videóinál
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza