Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó vehette át a Budapest kulturális és turisztikai nagykövete díjat idén – tájékoztatta az elismerést alapító Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szombaton az MTI-t.

A díjat péntek este a Budapesti Kongresszusi Központban rendezett turisztikai évadnyitó gálán Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője adta át.

A méltatás szerint az idei díjazott – kapcsolódva Budapest Európa sportfővárosa 2019 titulásához – kiváló sportoló: olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, világkupa-győztes, örökös magyar bajnok úszó. Többször megválasztották Európa legjobb úszójának, a világ legjobb sportolói között tartják számon a mai napig.

Olyan embernek adták át a díjat – fűzték hozzá -, aki nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményével és elismertségével méltó módon képviseli a fővárost és személyével hozzájárul Budapest imázsának építéséhez. Közölték továbbá: az eseményen köszöntőt mondott Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Alexandra beszámolt arról, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa. Kiemelte: az egész évnek „markáns sporttematikája” lesz az eddigi eredmények, fejlesztések hangsúlyozásával, továbbá azzal, hogy a nagy népszerűségnek örvendő, már meglévő sportprogramok mellé speciálisan az évadhoz kapcsolódó új, ingyenes események várnak mindenkit.

A Budapest kulturális és turisztikai nagykövete elismerést a BFTK mint Budapest hivatalos kulturális és turisztikai szervezete alapította 2017-ben.

Bemutatjuk Kovács Ágnes (Budapest, 1981. július 13 –) olimpiai bajnok magyar úszónkat:

Kovács Ágnes olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, világkupa győztes, örökös magyar bajnok úszó. Az egyetlen olyan magyar úszó, aki 1997-2001 közötti időszakban az év legrangosabb világversenyeiről aranyéremmel tért haza. 13 évig volt tagja a magyar úszóválogatottnak, ez idő alatt minden nemzetközi versenyt pontszerző helyen zárt. Többször megválasztották Európa legjobb úszójának, a világ legjobb sportolói között emlegették. A Testnevelési Egyetem (TF) Nemzetközi Igazgatóságának tagja. MOB Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődés Bizottságának bizottsági elnöke. Három diplomája van, jelenleg pedig a Testnevelési Egyetem doktorandusz hallgatója, hazai és nemzetközi sporttudományos konferenciák bizottsági tagja, és előadója. Kutatási témája „Az élsportolók és a média a társadalomban a 21. század elején Magyarországon.” Angolból felső-, olaszból középfokú nyelvvizsgát szerzett. 2010-ben ment férjhez,  2011-ben megszületett első gyermeke, Gábor Dominik.

Budapesten született. Szülei dr. Kovács Károly és dr. Kovácsné Benkei Mária, mindketten közgazdászok. A szülők is sportszeretők voltak, hisz édesanyja kosárlabdázott, édesapja pedig teniszezett. Bátyja, Kovács Balázs is sokáig versenyszerűen úszott.

Végzettségei:

1995-1999. Vörösmarty Mihály Gimnázium – érettségi

2001-2005. Arizona State University (USA) – marketing-kommunikáció szak

2006-2008. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar – úszás-edzői

2006-2009. Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar – közgazdász-szociológus

2013 – Testnevelési Egyetem – Ph.D. hallgató

Két és fél éves korában kezdett úszni, a Sportuszodában. Edzője, Szűcs Bea ajánlotta, hogy fejlődését máshol jobban tudnák biztosítani. 9 évesen került át a Kőér utcai uszodába. A komolyabb eredmények még kicsit várattak magukra. 12 éves korában el akarták tanácsolni a versenyzéstől. Valószínűleg ez volt az a momentum, amitől még erősebben kezdett edzeni, és innentől jöttek is a sikerek. 13 éves korában az országos korosztályos bajnokságon harmadik lett. Egy év alatt olyan fantasztikus fejlődésen ment keresztül, hogy a szakemberek is értetlenül csodálkoztak, mire képes a fiatal versenyző.

1995-ben a bécsi Európa-bajnokságon 100 m mellúszásban ifjúsági Európa bajnok lett. Felnőtt korcsoportban pedig – a teljes európai mezőny legfiatalabbjaként – élete addigi legjobb eredményével bronzérmes lett. A 4×100 m vegyes váltóban egy csapatban versenyeztek Egerszegi Krisztinával, Klocker Edittel és Lakos Gyöngyvérrel. A csapat második helyezést ért el.

Legkiemelkedőbb eredményeit 1997 és 2001 között érte el, az egyetlen magyar úszóként, aki minden világversenyről aranyéremmel tért haza. A 13 év válogatottság alatt minden nemzetközi versenyen pontot szerzett, 2000-ben pedig megnyerte a 200 méter női mellúszás olimpiai aranyérmét. Többször megválasztották Európa legjobb úszójának, a világ legjobb sportolói között tartották számon.

2001 és 2005 között ösztöndíjasként az Egyesült Államokban tanult, az Arizona State University-n, ahol az egyetemi Sun Devils csapatát erősítette. A tanulás mellett folyamatosan edzett és továbbra is aktívan versenyzett. Amerikai bajnoki címet szerzett, számos egyetemi verseny győztese, négyéves egyetemi pályafutása, tanulmányi és sportteljesítményei alapján az egyetem legmagasabb kitüntetésében részesült.

Négy alkalommal volt az év sportolója. Az Athéni Olimpián új versenyszámban indult. A 200 méter női vegyesúszásban negyedik lett. Egerszegi Krisztina rekordját megdöntve, 200 méter mellen pedig ötödik. 2004-ben a Sportújságírók Szövetsége a Sportcsillagok Gáláján a sportteljesítményén túl a sporthoz való pozitív emberi hozzáállásra tekintettel különdíjban jutalmazta. Összesen hét alkalommal volt az év magyar úszónője.

Nagy álma volt, hogy egyszer hazai közönség előtt versenyezzen, és ez teljesült is. 2006-ban a budapesti Európa Bajnokságon a magyar csapat legjobb női versenyzője lett. Célja egy érem megszerzése volt, ehelyett mindhárom mellúszó számban bronzérmet szerzett, így ő lett az abszolút közönség-kedvenc.

2007. október 30-án versenyen kívüli, a WADA nemzetközi szervezet által előre be nem jelentett doppingellenőrzés során az előírtnál lényegesen kisebb mennyiségű mintát szolgáltatott, ami doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható. Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságára hivatkozva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte.

A doppingellenőrzés során, a mintaszolgáltatás megtagadása, a hatályos jogszabályok és a WADA Kódex értelmében, doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül. Az ezt követő napokban a Magyar Úszószövetség tagjai védelmükbe vették a sportolót és azt állították, hivatalos elfoglaltsága az volt, hogy a Hilton szállóban Roger Moore-nál kellett megjelennie, amiről előző este kapott értesítést. A filmszínész az UNICEF nagykövetének kérte fel Ágit.

2008-ban jelentette be visszavonulását. A 2008-as Országos Bajnokságon búcsúzott el a versenysporttól.

Karriere:

2009 óta a TF nemzetközi igazgatóságának tagja, és óraadója lett. 2010. július végén az UNICEF Magyar Bizottsága három évre az UNICEF magyarországi sportnagykövetévé nevezte ki. 2012-ben a debreceni úszó Európa-bajnokság pr-igazgatója volt. 2012 tavaszán a MOB környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődés Bizottság elnökének választották, 2012 és 2015 között a Magyar Úszó Szövetség elnökségének a tagja volt. 2014 nyarán beiktatták a vizes sportokat tömörítő nemzetközi hírességek csarnokába (International Swimming Hall of Fame). 10 évvel az amerikai diplomájának megszerzése után, 2015-ben, újabb rangos nemzetközi elismerésben részesült, beválasztották az Arizona Állami Egyetem halhatatlanjai közé.

Jelentősebb eredményei:

1995

  • Genf ifjúsági Eb – 100 m mell (1:10,98) – 1. hely
  • Genf ifjúsági Eb – 200 m mell (2:36,03) – 5. hely
  • Bécs Eb – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:12,00) – 2. hely
  • Bécs Eb – 100 m mell (1:10,77) – 3. hely
  • Bécs Eb – 200 m mell – 7. hely

1996

  • Koppenhága ifjúsági Eb – 100 m mell (1:10,38) – 1. hely
  • Koppenhága ifjúsági Eb – 200 m mell (2:29,85) – 1. hely
  • Atlanta Olimpia – 200 m mell (2:26,57) – 3. hely
  • Atlanta Olimpia – 100 m mell (1:09,55) – 7. hely
  • Atlanta Olimpia – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:10,92) – 11. hely

1997

  • Sevilla Eb – 100 m mell (1:08,08) – Európa-bajnok
  • Sevilla Eb – 200 m mell (2:24,90) – Európa-bajnok
  • Sevilla Eb – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:14,10) – 7. hely

1998

  • Perth vb – 200 m mell (2:25,45) – világbajnok
  • Perth vb – 100 m mell (1:08,68) – 4. hely
  • Perth vb – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:11,41) – 5. hely

1999

  • Isztambul Eb – 50 m mell, (31,44) – Európa-bajnok
  • Isztambul Eb – 100 m mell (1:08,75) – Európa-bajnok
  • Isztambul Eb – 200 m mell (2:27,12) – Európa-bajnok
  • Isztambul Eb – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:14,43) – 9. hely
  • Lisszabon rövid pályás Eb – 50 m mell (31,39) – 2. hely
  • Lisszabon rövid pályás Eb – 100 m mell (1:08,30) – 2. hely
  • Lisszabon rövid pályás Eb – 200 m mell (2:25,41) – 2. hely

2000

  • Sydney Olimpia – 200 m mell (2:24,35) – Olimpiai bajnok
  • Sydney Olimpia – 100 m mell (1:08,09) – 5. hely
  • Sydney Olimpia – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:11,11) – 13. hely
  • Helsinki Eb – 50 m mell (31,68) – Európa-bajnok
  • Helsinki Eb – 100 m mell (1:08,38) – Európa-bajnok
  • Helsinki Eb – 200 m mell (2:26,85) – 2. hely

2001

  • Fukuoka vb – 200 m mell (2:24,90) – világbajnok
  • Fukuoka vb – 100 m mell (1:08,50) – 3. hely
  • Fukuoka vb – 50 m mell (31,05) – 8. hely
  • Fukuoka vb – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:12,79) – . hely

2002

  • Berlin Eb – 100 m mell (1:09,63) – 4. hely
  • Berlin Eb – 200 m mell (2:28,16) – 4. hely
  • Riesa rövidpályás Eb – 200 m mell (2:24,79) – 5. hely
  • Riesa rövidpályás Eb – 100 m mell (1:07,97) – 3. hely

2003

  • Barcelona vb – 50 m mell (32,73) – 20. hely
  • Barcelona vb – 100 m mell (1:10,37) – 15. hely
  • Barcelona vb – 200 m mell (2:28,18) – 9. hely
  • Barcelona vb – 200 m vegyes (2:14,63) – 6. hely

2004

  • Madrid Eb – 200 m mell (2:30,29) – 5. hely
  • Madrid Eb – 200 m vegyes (2:16,11) – 4. hely
  • Madrid Eb – 4 × 100 m női vegyes váltó (4:11,71) – 8. hely
  • Athén Olimpia (1:09,12) – 100 m mell – 10. hely
  • Athén Olimpia (2:26,12) – 200 m mell – 5. hely
  • Athén Olimpia (2:13,58) – 200 m vegyes – 4. hely

2005

  • Trieszt rövidpályás Eb – 100 m mell (1:07,60) – 7. hely
  • Trieszt rövidpályás Eb – 200 m mell (2:25,09) – 5. hely
  • Trieszt rövidpályás Eb – 200 m vegyes (2:12,36) – 4. hely

2006

  • Budapest Eb – 50 m mell (31,95) – 3. hely
  • Budapest Eb – 100 m mell (1:08,60) – 3. hely
  • Budapest Eb – 200 m mell (2:28,90) – 3. hely

2007

  • Bangkok universiade – 50 mell – 10. hely
  • Bangkok universiade – 100 mell – 10. hely
  • Debrecen rövidpályás Eb – 50 m mell – 9. hely
  • Debrecen rövidpályás Eb – 100 m mell (1:07,56) – 5. hely
  • Debrecen rövidpályás Eb – 4 × 50 méteres vegyes váltó (1:50,38) – 4. hely

50 m mell

  • 31,95 országos csúcs
  • 31,89 (1999. július 29., Isztambul) országos csúcs
  • 31,44 (1999. július 30., Isztambul) országos csúcs
  • 31,34 (2000. május 21., Monte-Carlo) Európa-csúcs

100 m mell

  • 1:10,16 (1996. június 16., Budapest) országos csúcs
  • 1:09,05 (1996. július 21., Atlanta) országos csúcs
  • 1:08,08 (1997. augusztus 22., Sevilla) országos csúcs
  • 1:07,92 (2000. május 20., Monte Carlo) országos csúcs
  • 1:07,79 (2000. szeptember 17., Sydney) Az elmaradt doppingellenőrzés miatt nem hitelesített Európa-csúcs

200 m mell

  • 2:29,18 (1996. március 17., Budapest) országos csúcs
  • 2:28,90 (1996. június 18., Budapest) országos csúcs
  • 2:26,57 (1996. július 23., Atlanta) Európa-csúcs
  • 2:26,06 (1997. március 29., Budapest) Európa-csúcs
  • 2:25,31 (1997. április 23., Budapest) Európa-csúcs
  • 2:24,90 (1997. augusztus 20., Sevilla) Európa-csúcs
  • 2:24,03 (2000. szeptember 20., Sydney) Európa-csúcs

200 vegyes

  • 2:13,58 (2004. augusztus 17., Athén) országos csúcs

200 méter vegyes, rövidpálya

  • 2:12,73 (2004. március 18., Texas) országos csúcs
  • 2:12,36 (2005. december 8., Trieszt) országos csúcs

Díjai, elismerései

Alapadatok: MTI, Wikipedia

Képek: sportmonitor.infowww.kovacsagnes.huSzimpatika, Blikk, Origo

Forrás: Hirmagazin.eu