Derült égből a villámcsapásként érte a 21 hetes állapotos Farkas Orsolyát, amikor az orvosa közölte vele: leukémiás. A kicsi a 35. héten megszületett, az anya azóta emberfeletti harcot vív életéért és gyermekéért.
Farkas Orsi és a párja, Sándor nagyon boldog volt, amikor megtudták, hogy a 26 éves anyuka várandós. A 21. hétig minden simán ment, a kismama jól volt. Ám a bicskei nőt ekkor egy rutin vérvizsgálat után behívták a székesfehérvári kórházba. Ott ismételten vért vettek tőle, különböző vizsgálatokat végeztek el rajta, majd estére bent tartották a kórházban. Másnap délelőtt a főorvos kihívta őt a folyosóra, és azt mondta neki:
Ön leukémiás, holnap viszik Pestre, ott majd többet tudnak mondani.
Ezzel sarkon fordult, és magára hagyta a félidős kismamát a kételyeivel és a kétségbeesésével.
Másnap Budapesten kiderült, hogy a hír igaz: Orsolya leukémiás, de a kezelésekkel tudnak várni a baba megszületésééig. Minden héten vérátömlesztést kapott, a kislány, Léna pedig a terhesség 35. hetében, egészségesen megszületett.
„Orsi nem kapott egyből kemoterápiát, hazamehetett a családjával, együtt lehetett a kislányával egy kis ideig, csak ezután kezdték meg a kezelést. Találtak donort, és sikerült a csontvelő-átültetés” – számolt be a Ripost-nak Csilla, Orsolya testvére. „Már nagyon jó úton haladt a felépülésben, amikor elkapott egy úgynevezett CMV-fertőzést. Először csak egy herpesz jelent meg a szájpadlásán, majd egyre rosszabbul lett, agyvelőgyulladást kapott. A bal oldala lebénult, kórházba került életveszélyes állapotban. Jelenleg is az intenzíven van, ám a gyulladásra utaló értékek javulnak, azzal biztatnak minket az orvosok, hogy felépül.Orsi nagyon szereti Lénát, és a kicsinek is borzasztóan hiányzik az édesanyja. A nővéremnek újra meg kell majd tanulnia járni és beszélni, nagyon sok idő lesz, amíg felépül”– tette hozzá a testvér.
Léna egyéves, édesapja neveli az otthonukban. A családnak hirtelen még egy nehézséggel kell szembenéznie: az anyagi gondokkal, hiszen az apukának kellett otthon maradnia gyeden, most abból élnek, éppen ezért minden adománynak örülnek. A férfi édesanyja segít a gyereknevelésben, de még sok időbe beletelik, hogy Sándor ismét dolgozhasson. Ha Orsit hazaviheti, rá is gondot kell majd viselnie. Az anyuka a kislányával együtt fog járni és beszélni tanulni.
A CMV egy herpeszvírus, a fejlett nyugati országokban 50-80 százalék között van a fertőzöttek aránya. Sokan úgy hordozzák ezt a vírust, hogy nem is tudnak róla, hiszen az erős szervezetben észrevétlenül lappang. Az immunrendszer meggyengülésével azonban támadásba lép, és a legkülönfélébb szerveket, például a tüdőt, a májat, a szemet is képes erőteljesen megrongálni, sőt agyvelőgyulladást okozhat, ahogyan Orsinál.
Forrás: Ripost