17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldOlaszország hazatelepítené a migránsok százezreit

Olaszország hazatelepítené a migránsok százezreit

Olaszországban az új kormány szeretné hazatelepíteni a náluk ragadt bevándorlóknak a nagy részét, több száz ezer embert.

A nyugdíjak kurtításának is nekimennek, csökkentenék azokat a nyugdíjakat, amelyek meghaladják a havi 5000 eurót, vagyis mintegy havi 1,5 millió forintot, ez 40 ezer embert érint Olaszországban.

Olaszországban a parlament alsóháza, a képviselőház is bizalmat szavazott a populista Öt Csillag Mozgalom és az euroszkeptikus Liga szövetségével létrejött, Giuseppe Conte vezette új kormánynak. A kabinet terveiről Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő nyilatkozott az InfoRádió ReggelInfo című műsorában.

Az új kormány fontos témája a migráció – mondta a szakértő. Matteo Salvini belügyminiszter ugyan nem vett rész kedden az uniós belügyminiszterek értekezletén, amely a Dublini rendszer reformjáról szólt, de eléggé erős üzeneteket küldött. Több más déli állammal együtt, a Visegrádi országokéhoz hasonló szempontból, megvétózták a tervezett reformot.

Olaszország mindenképpen szeretné hazatelepíteni a náluk ragadt migránsoknak a nagy részét, több száz ezer embert, de ennek a költsége nagyon magas lenne, ráadásul meg kéne állpodni különböző államokkal. A szakértő szerint ezt a tervét nehezen tudja majd megvalósítani az új kormány.

Az új kabinet szintén nagyon fontosnak tartja az alapjövedelem beindítását. Erről hangsúlyozzák, hogy nem támogatás. A rendszer működtetéséhez célzott munkaügyi hivatalokat kell létrehozni, és persze ehhez is pénz kell.

A kormányprogramban szereplő, állampolgári jogon járó alapjövedelemmel kapcsolatban Giuseppe Conte miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy ez nem „ingyen adott” segély, hanem a munka világába való visszavezetést kívánja elősegíteni.

A nyugdíjkurtításnak is nekimennek, 360 eurót akarnak elvenni azokból a nyugdíjakból, amelyek meghaladják a havi 5000 eurót, vagyis mintegy havi 1,5 millió forintot, ez 40 ezer embert érint Olaszországban.

Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner