13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldOlasz politikusnő mondta ki az igazságot Európa népességcseréjéről – aki ezt tagadja,...

Olasz politikusnő mondta ki az igazságot Európa népességcseréjéről – aki ezt tagadja, az bűnrészes – állítja

A lenti dolgok el fognak elgondolkodni azon a tendencián, ami egyre inkább kibukik az utóbbi időben: Európa talán elkezdett végre ébredezni?

És most nem csak az egyszerű emberekről van szó.

EU vezetők, politikusok és befolyásos emberek között is egyre többen vannak, akik felnyitották a szemüket, vagy bár végig nyitott szemmel jártak, most végre hangot adnak véleményüknek.

Bármennyire is próbálják bizonyos elithez köthető erők elnyomni a bevándorlással kapcsolatos kritikákat, egyre inkább a felszínre törnek.

Giorgia Meloni olasz politikus és újságíró korábban felszólalt nyilvánosan, és kiosztotta az EU vezetését.

Ő ifjúsági miniszter volt a IV. Berlusconi kormányzat alatt. 2006 óta tagja az olasz képviselőháznak.

Nem akármit nyilatkoztatott ki, olyan dolgokat mert kimondani,

amiket mások nem.

Elmondta, hogy már nagyon régóta, szinte nyíltan zajlik Európa iszlamizációja, és aki ezt nem látja, az vagy vak, vagy pedig hazaáruló.

A keleti világ milliárdokat költ arra, hogy a fundamentalizmusukat finanszírozzák a fejlett nyugaton, így Európában és Olaszországban is.

Hatalmas mecseteket, központokat nyitnak, miközben Európa nemhogy nem védi meg a kereszténységet, még el is tiporja annak szellemiségét.

Míg a templomok sorban zárnak be, és alakítják át őket egyes országokban mecsetekké, addig a muszlim népesség egyre nagyobb számban árasztja el Európát.

Korábban véres háborúkat vívtunk azért, hogy Európa iszlamizációját megállítsuk, most pedig önmagunkat feladva engedjük be.

Reagálnunk kell, és meg kell védenünk a kultúránkat, az értékeinket, mielőtt Európa teljesen elbukik.

Forrás: vilagfigyelo.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work