Engedjük-e tévézni a gyerekünket? Rászóljunk-e, hogy egyen rendesen az asztalnál? S megmondjuk-e neki az igazat a Jézuskáról? Aki válaszol: Vekerdy Tamás pszichológus.
Hároméves fiunk úgy kezdett beszélni, hogy „ezt akarom”, „azt akarom”, „most akarom”, mi pedig rendre kijavítjuk, hogy nem „akarom”, hanem „szeretném”, „légy szíves” stb. Ön viszont azt írja a Kisgyerekek, óvodások című könyvében, hogy ne javítsuk ki, mondja nyugodtan, hogy „akarom”. Miért?
Mert ez az igazság. Ő akarja, nem szeretné. Ne neveljük képmutatásra! Egy ilyen kisgyerek most van a dackorszakban, számára ez a kor a saját akarat gyakorlásáról szól. Leválás a szülői burokról. Ki kell bírnunk, mert később jön egy sokkal erősebb dackorszak, a kamaszkor, amikor már ölni tudna a tekintetével. De ha normális vagyok a kamaszommal, ha szabadon engedem, akkor egy idő után ezekből a szemekből egy kedves fiatal felnőtt fog visszanézni rám. Ez a jó hír. A rossz hír, hogy csak 20–23 évesen. Szóval ne akard megtörni a gyerek akaratát, legyél büszke arra, hogy akar.
Kisgyereket arra ösztönözni, hogy tartson rendet a játékai között, és rávenni arra, hogy egyen rendesen az asztalnál – ez is hiba?
A legsúlyosabb hibák egyike! Ha szép evésre akarjuk nevelni a gyerekünket, az pokoli lesz. Ne habzsolj, ne piszmogj, ne játssz az étellel, húzd közelebb a tányért… Borzalom! Így rontjuk el a közös étkezés hangulatát. Egyen úgy a gyerek, ahogy tud és akar, és egyen azt és annyit, amit és amennyit akar. Ha nem eszed meg a levest, nem kapsz húst! Miért? Azért, mert én, a szülő szeretem a levest? Az evésből nem kell problémát csinálni. Alfréd, a gyerekem kilencéves volt, amikor a nagynénje elvitte két hétre. Azzal hozta vissza, hogy milyen szépen eszik ez a gyerek. Nem akartam elhinni. Alfréd? Hiszen borzalmasan eszik! Leültünk az asztalhoz, hát látom, hogy ugyanolyan csúnyán eszik, mint eddig. De kiderült, hogy tud ő szépen enni – csak épp a nagynéninél. Miért? Mert mi, a szülei szépen ettünk otthon, és megtanulta tőlünk. Nem kell szép evésre nevelni a gyereket. Mi együnk szépen, és megtanulja tőlünk.
Mesét nézhet?
Kezdjük azzal: a látott mese nem mese, a jó mese csakis a hallott mese. Mert mesehallgatás közben ugyanaz történik, mint játék közben: belső képkészítés. A gyerek belső képeket készít a hallott meséhez, látja maga előtt. Ezt csinálja játék közben is. Apa, ne lépj a szőnyegre, mert az a tenger! Ha a gyerek eleget játszik, és elég mesét hall, akkor kevesebbet szorong, s az agressziós szintje és a depressziós hajlama is csökken. A mese gyógyít. Ma nagyon sok gyerek úgy kerül óvodába, hogy nem tud játszani és nem tud mesét hallgatni, mert otthon állandóan a képernyőre meredt. A külső kép azonnal leállítja a belső képkészítést! Aki minden nap hall mesét, az iskolába lépés idejére anyanyelvi fejlettségben másfél évvel előzheti meg a többieket. Márpedig az anyanyelvi fejlettség a szuverén gondolkodás alapja. A rátapadás a képernyőre súlyos probléma, az óvodások központi idegrendszerére nagyon káros, s az iskoláskorúaknak is csak korlátozott hozzáférést kellene engedélyezni, limitált időben, napi húsz percet, és – legalább ennyire fontos! – valamelyik szülővel együtt. A tévé ne elektromos bébiszitter legyen!