17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációOkosan is lehet hirdetni a céget

Okosan is lehet hirdetni a céget

Bölcsen teszi, ha cégét a világ legnagyobb oldalain, ügyfelekre optimalizálva próbálja becserkészni hirdetéseivel, ugyanakkor az egyik óriás, a Google nemrég változtatott a gyakorlatán. Idehaza például semmilyen módon nem lehet a jobb oldali sávban hirdetni, szakértők szerint pedig már az se mindegy, hogy a top helyeken hová kerülünk. A védjegyekre is szigorúan figyel a vállalat, ugyanakkor van, ahol szemet huny.

Okosan is lehet hirdetni a céget

Nemrég jelentette be a Google a nagy változást, hogy a kereső találati oldalain a jobb oldali hirdetés sávot megszünteti. A meglepő hír rengeteg találgatást és feltételezést eredményezett arra vonatkozóan, hogy milyen hatással lesz ez majd a hirdetéseinkre – írja bejegyzésében az RG Studio.

A Google hosszas tesztelései eredményével indokolta a döntését: a jobb oldali hirdetésekre érkező kattintások aránya alacsonyabb volt, mint a találati lista tetején megjelenő társaiké. Az is nyomós érvnek bizonyult, hogy napjainkban már a mobilról érkező keresések száma dominál, miközben a mobilra optimalizált Google-ben meg sem jelentek a jobb oldali reklámok. Így a változás az asztali böngészőben indított kereséseket érinti.

Mindebből csak azt lehetett észrevenni, hogy tesztelik, hogyan teljesítenek a hirdetések, amikor 3 helyett 4 hirdetés jelenik meg az organikus találatok felett. Aztán szinte teljesen kivezetésre került jobb oldali sáv, közben pedig maradt a 3, de néha 4 hirdetés a keresési találatok előtt.

Mire figyelj és mivel számolj az AdWords hirdetéseidnél?

A top 3-4 hely a hirdetések esetében még inkább felértékelődik: előfordulhat, hogy ott vagyunk a felső részen a találatok között, de az is megtörténhet, hogy a lap aljára kerül a hirdetés.

Korábban 11 hely volt a hirdetések számára egy találati oldalon, ugyanakkor ez most 6-7 hirdetési helyre csökkent. A kevesebb hirdetési hely pedig erősebb versenyt eredményez. Ennek következménye lehet, hogy a kattintások költsége emelkedik, de ez persze függ az adott terméktől, iparágtól is.

Okosan is lehet hirdetni a céget

Előfordulhat, hogy az organikus megjelenés már nem elegendő: bizonyos kulcsszavakra a keresési találatokban a hirdetések, a térkép akkora helyet foglal el, hogy az organikus megjelenésre görgetés nélkül jóval kisebb a lehetőség.

Érdemes leszögezni, hogy a teljesen azért nem tűntek el a világból a jobb oldali hirdetések: a termékhirdetések még futnak a jobb oldalon, viszont ezek hazánkban nem elérhetőek egyelőre.

Az új rendszer hatásai még nem teljesen egyértelműek, a változás eredményeinek a vizsgálatához hosszabb idő szükséges az eddig eltelt két hónapnál. Szóval mielőtt még extra összegeket fordítanánk az AdWords hirdetésekre érdemes egy kicsit más lehetőségeket is megfontolni.

A keresőoptimalizálás például segíthet abban, hogy a változások miatt esetleg kieső forgalmat pótoljuk. Emellett a közösségi oldalak, például a Facebook nyújtotta hirdetési lehetőségek fele is érdemes nyitni a hirdetőknek, ha még nem tették. A legfontosabb pedig, hogy rendszeresen optimalizáljuk a hirdetéseinket és kövessük nyomon az eredményeket, hiszen ahány iparág annyi kimenetele lehet a Google jobb oldali hirdetések megszűnésének a cégekre.

Okosan is lehet hirdetni a céget

A védjegy tabu, legtöbbször

A védjegyekkel nem érdemes játszani az interneten sem. Különösen igaz ez az AdWords hirdetésekre, ahol szépen be van szabályozva, hogy mikor és hogyan ne használjuk ezeket. Íme, néhány tudnivaló a védjegyekről AdWords hirdetőknek.

Az AdWords irányelvei egyértelműen kimondják, hogy engedély nélkül nem használhatóak védjegyek a hirdetésekben, mint például a Facebook vagy az iPod. Mit is jelent ez? Először is azt, hogy a hirdetéseinket a Google korlátozhatja, ha egy védjegytulajdonos által bejelentett védjegy szerepel benne, vagyis nem jelenik meg a hirdetésünk.

Másodszor pedig, azért van lehetőségünk a védjegyet becsempészni a hirdetésekbe. Ennek a legtisztább módja, ha a védjegytulajdonos engedélyezi a számunkra a védjegye használatát. Ekkor egy nyilatkozatot küld a Google felé, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a hirdetői fiókunk a védjegyként meghatározott kifejezést használhassa a hirdetéseiben. Ez főleg egy viszonteladó, egy nagy webáruház vagy egy informatív weboldal esetében fontos.

Okosan is lehet hirdetni a céget

Más esetben csak akkor használhatunk egy védjegyet, vagyis szót, ha az adott kifejezés hétköznapi szóhasználatban jelenik meg, leíró jelleggel és nem vonatozik a konkrét védjegyre, valamint nem utal annak a mögöttes tartalmára: a szolgáltatásra vagy a termékre.

Hol érvényesül a korlátozás?

Az irányelveik csak azokra a szavakra vonatkoznak, amelyek korlátozását a megfelelő módon kérte a Google-től a védjegytulajdonos. Azonban fontos tudni, hogy a Google csak a hirdetések szövegében korlátozza a védjegyek megjelenését, még érvényes panasz esetében is. Vagyis a hirdetéseinkhez megadott kulcsszavakra nem érvényes a védjegy-tiltás.

A megjelenített URL is hasonló: a domain rész után szabadon megadhatunk kifejezéseket a karakter korlátokon belül.

Ettől függetlenül ügyelni kell a védjegyek használatára, vagyis inkább a nem használatára, hiszen a hirdetéssel az a célunk, hogy eljusson az emberekhez, nem pedig az, hogy meg se jelenjen nekik.

 

Forrás: Pr7/RG  Kép: Shutterstock

 

Most népszerű

Hasonló hírek