11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeTudástárTechnika, kommunikációOkos vagyok, mert öreg vagyok!

Okos vagyok, mert öreg vagyok!

Az idősebbek valóban bölcsebbek is, legalábbis egy tanulmány szerint az öregebb emberek jobb döntéseket hoznak, mint a fiatalok.

Okos vagyok, mert öreg vagyok

A Texas Egyetem pszichológusai egy kutatás során arra keresték a választ, hogy vajon van-e alapja az öregekkel való pozitív elfogultságnak, miszerint ők bölcsebbek is. A kutatásba bevont fiatal egyetemisták jellemzően jobbnak bizonyultak az azonnali jutalommal járó döntések meghozatalában, a hosszú távú döntésekben azonban – amelyek a jövőbeli életükre is kihathatnak – az idősebb, 60-80 éves korosztály minősült sikeresebbnek.

Korábbi tanulmányokból már kiderült, hogy az emberi döntéshozatal képessége idővel romlik, ebben a kutatásban azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk.

“A fiatal felnőttek jobbak voltak, ha csak az azonnal hasznot hozó szempontokat kellett figyelembe venniük, a második kísérletben azonban már számolniuk kellett azzal, hogy mik lesznek a döntéseik későbbi következményei. Minél több tapasztalattal rendelkezik valaki ezen a téren, annál jobb döntést tud hozni” – magyarázta Dr. Darrell Worthy, a kutatás vezetője.

A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy az emberek fiatalon a döntéseket az agy úgynevezett ventrális striatum részében hozzák meg, amely a jutalmazással van összefüggésben. A kor előrehaladtával ennek a területnek a működése azonban csökken, ezért az idősek ezt a hiányt kompenzálva az agyuk megfontolt, racionális döntésekért felelős frontális agykérgét használják.

A tanulmány a Psychological Science folyóiratban jelent meg.

Forrás: Napidoktor

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem