Home Főhírek Belföldi hírek Odavág a NAV, ha nem kapjuk meg a kötelező béremelést

Odavág a NAV, ha nem kapjuk meg a kötelező béremelést

Idén is, ahogy az utóbbi években, nőttek a minimálisan fizetendő bérek. Ám vannak, akik korán örültek: egyes munkaadók különböző módszerekkel kikerülik, hogy többet kelljen fizetniük. Ez elsősorban a kisebb cégekre, azon belül is azokra jellemző, ahol eddig se teljesen tisztán foglalkoztatták a munkatársakat.

Mától ellenőrzi a NAV, hogyan hajtották végre a munkáltatók a kötelező béremeléseket. A cégek ugyanis ötletesnek bizonyulnak, ha arról van szó, hogyan kerülhetik el a minimálbérek érvényesítését, van törvényes kiskapu és jogszabálysértő gyakorlat is. A Ripos-ot megkereste egy fiatal lány, aki már évek óta a vendéglátásban dolgozik. Tímea elmondta: náluk sem emelkedtek a bérek, hiába nőtt a minimálbér.

Több helyen dolgoztam már Budapesten, étteremben, kávézóban, kocsmában is. Eddig mindenhol 4 vagy 6 órára jelentettek be, de természetesen 8-10-12 órát kellett dolgozni. Az egyik helyen be sem jelentettek, ezt utólag tudtam meg

– mesélte lapunknak a 28 éves lány.

„Egy ismert belvárosi sörözőben üzletvezető voltam. Az alkalmazottakat nekem kellett a munkanap hajnalán, telefonon alkalmi munkavállalóként bejelentenem az adószámukkal, 4 órára, közben mindenki 10 vagy 12 órázott”

– árulta el Tímea. Hozzátette: előfordult, hogy egyenesen pénzt vettek ki a zsebéből.

Egy kávézóban kötelezően hozni kellett a tíz százalék borravalót. Ami ezen felül volt, csak azt osztották el a pultosok, felszolgálók közt. Viszont, ha nem volt meg a kötelező borravaló, akkor a mi bérünkből vonták le a kiszámolt összeget.

Odavág a NAV, ha nem kapjuk meg a kötelező béremelést 1

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás