Kicsi koromtól egészen különleges, mondhatni bensőséges kapcsolatot ápolok a turkálókkal.
Anyukámmal az egyik kedvenc közös programom volt a ruhák közti nézelődés, a szó szerint vett turkálás. Már ismertük városunk turkálós nénijeit, tudtuk, mikor hová érdemes betérni.
Én pedig szerettem eljátszani a gondolattal, hogy kié lehetett egy-egy darab, mi mindent élt át benne, hogyan kerülhetett pont abba az üzletbe, ahol rátaláltam, és vajon szerette-e hordani az előző tulaja. Erre egyébként ki is alakult egy kifejezés, sokan a használt ruhát prelovedként, azaz előszeretett darabokként kínálják.
Ambivalens kapcsolatom a használttal
Ez volt a legfenntarthatóbb, legegyszerűbb és legolcsóbb módja annak, hogy a folyamatos növés mellett mindig új, a méretemnek megfelelő öltözékben tudjak járni. Nem volt bennem szégyen emiatt, egészen a felső tagozatos évekig. Akkor már kezdődött egymás kitárgyalása: hogy ezt meg ezt hol vetted. Amikor meg büszkén mondtam, hogy turkálóban, volt, hogy kinevettek. Akkor egy időre távolságtartóbb lettem, ha csak tehettem, inkább a fast fashion üzleteket választottam, hiába, hogy az ott szerzett holmik nemcsak drágábbak, hanem sokszor rosszabb minőségűek is voltak, mint a másodkézből szerzettek. Aztán jött a kínaizós időszak. A kisvárosban nem sok lehetőség akadt új, divatos holmit venni, szóval mindenki ezekben a kínaikként emlegetett, mindenes boltokban vásárolt. Ennek pedig az volt az eredménye, hogy sokan egyforma cuccokban jártunk. Csak azok nem, akiknek volt lehetőségük rendszeresen elmenni valamelyik nagyobb városba, és ott feltölteni a készleteiket. Egyébként visszagondolva kicsit vicces, hogy ha valakitől megkérdeztem, honnan van például a pulcsija, a válasz sokszor annyi volt, hogy Pestről. Hát köszi. Nem könnyű a kiskamaszok sorsa, na.
Akkoriban amúgy meglehetősen sok ruhát is örököltem idősebb ismerősöktől. Az egyik osztálytársam nővére például egy szekrénnyit adott nekem tovább. Olyan volt ez, mint a karácsony, izgatottan bontottam ki a zsákokat, próbálgattam a benne rejlő darabokat.
Aztán később, gimisként újra „megjött az eszem”, és visszatértem a turkálókhoz. Akkoriban egész sok új használtruha-bolt nyílt felénk, szóval volt mit felfedezni. Én megint beleszerettem a kutatásba, próbálgatásba, kombinálásba. Igazi kincsekre tettem szert nevetséges összegekért. Már trükkösebb voltam: ha egy darabról kérdezték, honnan van, én is bevetettem az elterelő válaszos technikát. Aztán ha valakinek mégis elárultam, hogy mennyiért és hol jutottam hozzá, az illetőnek meg leesett az álla, csak somolyogtam magamban. Persze, kaptam később is olyan visszajelzéseket, hogy de oda nem csak a szegények járnak? Meg, hogy de azok nem koszosak, azok a ruhák? Valamint, hogy nekik még sosem jutott eszükbe bemenni turkálóba, mert oda olyan furcsa emberek járnak. Hát, akkor én is furcsa vagyok.
Egészen mesteri szintre emeltem aztán a turizási képességeim. Ha valamire vágytam, be tudtam vonzani, hogy szembe jöjjön. Például az első Converse cipőm is turkálós, teljes 2 euró 50 centért lett az enyém (eredeti áron 60–70 euró egy ilyen lábbeli). Báli, alkalmi ruhát – a szalagavatói ruhámon kívül – talán még csak turkálóban vettem. Mivel az ilyesmit egy-két alkalomnál többször úgysem veszi fel az ember, egyszerűen sajnáltam rá nagy összegeket kiadni. Idén nyáron meg például hiába jártam végig a plázákat, egy olyan alkalmi ruhát sem találtam, mely tetszett volna. Aztán meg olyan turis darabot sikerült szereznem, hogy mindenki agyondicsért. De vettem már dolce and gabannás bodyt, pradás szoknyát és így tovább… utánajártam, egyik sem hamisítvány.
Persze, a turkálós vásárlásban sem árt tudatosnak maradni, nem felhalmozni mindent, átesve a ló túloldalára. Ezt nekem is meg kellett tanulnom. Ahogy rákaptam, hogy egyedül is turikba járjak, nem volt külső szem, aki azt mondta volna, ez nem áll jól, volt, hogy megvettem valamit, aztán néhány év szekrényben várakozás után továbbadtam. Szóval van néhány alapszabály, amit érdemes betartani!
Menő lett a használt ruha
Ahogy Pozsonyba költöztem, és itt is hódolni kezdtem a turkálásnak, feltűnt, hogy errefelé bizony sokkal több fiatal tér be ezekbe a boltokba. Menőn felöltözött, stílusos emberek. Olyan is volt, hogy amikor új áru érkezett, hosszú percekig kellett várakoznom a próbafülke előtt. Az új áru egyébként sok esetben valóban új, még a címke is ott lóg rajta. Persze, a turkáló is biznisz. Vegyük például a vintage boltokat. Ezek tulajdonképpen ugyanúgy turkálók, csak stílusosabb beltérrel, magasabb árakkal (olyannyira magasabbakkal, hogy néha az már pofátlanság). De mára már online turkálók is vannak, ahol egyből a méretünk szerint válogathatunk.
Hogyan turizzunk?
• Csak türelmesen! A legtöbb embernek az a kifogása a turkálózás ellen, hogy nincs rá ideje. Tény, hogy turkálni nem lehet rohanva. Rá kell szánni az időt, az energiát, és nem szabad elcsüggednünk, ha épp nem találunk semmit. Ez egy kicsit olyan, mint a szerencsejáték.
• Szín és méret. A darabáras turkálókban általában színek szerint vannak szétválogatva a ruhák. Nem árt tehát, ha tudjuk, milyen színek jöhetnek nálunk szóba, mi az, amit szívesen viselünk. A mérettel is meggyűlhet a bajunk, mert eltérő lehet, mint amihez szoktunk. Érdemes tehát utánanézni a különböző méretezéseknek.
• Tényleg kell ez nekem? Turkálásnál könnyű beleesni az „ennyi pénzért hülye lennék nem elvinni” csapdájába. Mert olcsó, még nem kell felhalmozni. Gondoljuk át, milyen életmódot folytatunk, járunk-e olyan helyre, ahová felvehetünk egy piros bőrszoknyát, vagy épp zebramintás overallt. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy nincs-e valamilyen hibája az adott darabnak (nem működő cipzár, foltok, lyukak stb.). A méretben nem megfelelő cuccokat sem kell elhozni, valószínűleg úgysem fogunk belefogyni, belehízni belátható időn belül.
A turizás olyan életérzés és filozófia, amelyhez sajátos hangulat és sok-sok idő kell. A turkálók igazi szerelmeseit egyébként nem feltétlen az alacsony árak vonzzák, hanem sokkal inkább a különlegesség utáni vágy, hiszen valóban egyedi, megismételhetetlen kincsekre lehet itt bukkanni, és néha bizony egészen viccesekre is. Engem is ez motivál. A turkálás egyszerre szórakozás és hasznos tevékenység. Egy alapos használtruha-vadászat mindig feltölt energiákkal. Persze, nem csak konkrétan turkálóból vannak másodkézből vásárolt ruháim. Interneten, csereberés csoportokban, bolhapiacokon is akadtam már csodás dolgokra. Én azt mondom, érdemes ezeknek a helyeknek egy, vagy ideális esetben több esélyt is adni.
vasarnap
