6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárŐ Fanni, Delhusa Gjon 44 évvel fiatalabb szerelme: 16 éves volt, amikor...

Ő Fanni, Delhusa Gjon 44 évvel fiatalabb szerelme: 16 éves volt, amikor levelezni kezdtek

Delhusa Gjon és kedvese, Fanni már nyolc éve alkotnak egy párt, s szerelemüket az sem akadályozta, hogy több mint negyven év van közöttük.

Immár több éve él együtt Delhusa Gjon és Fanni, aki mindössze 16 éves volt, amikor meglátta a zenészt a tévében. A fiatal lány a Celeb vagyok…ments ki innen! című műsorban pillantotta meg Gjont, majd utánanézett a hírességnek az interneten, aztán egy levelet küldött neki. Ezt követően két évet beszélgettek egymással anélkül, hogy találkoztak volna.

 

Fel sem merült bennem, hogy a barátságon túl bármi lehetne közöttünk. Két évvel később eljött Győrbe koncertezni, ahol én éltem a szüleimmel. Koncert után találkoztunk, hosszasan beszélgettünk, majd hazament és visszaállt a régi üzemmód

– nyilatkozta Fanni a Story Magazinnak.

Később egyre többször találkoztak, majd egymásba szerettek, ám nem volt könnyű dolguk, ugyanis az utolsó pillanatig titkolták a szerelmüket. Fanni tudta, hogy a szülei nem veszik jó néven a zenésszel való kapcsolatát. Végül akkor derült fény mindenre, amikor 18 éves lett.

„Csak akkor árultam el nekik, amikor 18 évesen összepakoltam a ruháimat, a könyveimet, s ott álltam az ajtóban, búcsúzkodva tőlük. Az édesanyámban és az édesapámban megállt a levegő , szólni sem tudtak, aztán kijelentették, hogy ha nem szakítok vele azonnal, őket többet nem látom, többet ne menjek haza” – tette hozzá Fanni.

A 26 éves Fanni azt is elárulta, hogy hosszú pórázon tartja Gjont, megadják egymásnak a szabadságot és elfogadják egymás hibáit. Talán ez lehet a titok, hogy a 44 év korkülönbség ellenére is működik a kapcsolatuk.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Zsolnai Péter

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work